Bírálták a másokra mutogató Orbánt a Zsidó Világkongresszuson

Csalódott vagyok. Egy nagy formátumú politikus beszélt, de nem mondott semmit. A Jobbikot nem is említette. Mit akar konkrétan? – mondta lapunk kérdésére Charlotte Knobloch, a WJC alelnöke.

Fanyalgással, illetve kifejezetten kritikusan beszéltek hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök előző esti beszédéről a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlésének folyosóin. – Csalódott vagyok. Egy nagy formátumú politikus beszélt, de nem mondott semmit. A Jobbikot nem is említette. Mit szándékozik konkrétan tenni? – mondta lapunk kérdésére Charlotte Knobloch, a WJC alelnöke, a Zentralrat, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának előző elnöke. Mint a hitlerizmus bajorországi túlélője fogalmazott, ugyanannak a szellemnek az erősödését érzi, mint gyermekként az 1930-as években.

Orbán Viktor és Lázár János beszélget Ronald S. Lauder (szemben jobbra) asztalánál a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozásán
Orbán Viktor és Lázár János beszélget Ronald S. Lauder (szemben jobbra) asztalánál

A Zsidó Világkongresszus hivatalosan is kritizálta a magyar kormányfő egyébként nagy várakozással kísért beszédét. A szervezet sajnálatát fejezte ki, hogy Orbán „nem adott megfelelő biztosítékot arra: egyértelmű választóvonal húzódik kormánya és a szélsőjobboldal között”. Elismerték ugyanakkor, hogy Orbán egyértelművé tette: elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja az antiszemitizmust. De nem nézett szembe a probléma valódi természetével, különösen a Jobbik jelentette fenyegetéssel. A Világkongresszus hiányolta, hogy Orbán nem reagált semmilyen közelmúltbeli rasszista, illetve antiszemita indíttatású eseményre.

Pontosabban reagált, csak nem magyarországiakra, hanem külföldi példákkal riogatott, jelezve, másutt még rosszabb a helyzet. – Visszásnak találtuk ezt. Orbánnak az itteni kérdésekre kellene válaszokat adnia, nem más országokra mutogatnia – mondta az esemény egy résztvevője, aki azt is különösnek, a protokolltól eltérőnek találta, hogy Orbán Viktor a vacsoraasztalnál saját embereivel vette körbe magát, s ehhez az ültetéshez az ő emberei ragaszkodtak. (Balján például tanácsadója, Hegedűs Zsuzsa ült.)

Szokatlan helyről kapott viszont elismerést a miniszterelnök: a kormány régi mumusától, Viviane Redingtől, az Európai Bizottság alapjogi biztosától. – Jó látni, hogy Orbán Viktor ma beszédében határozottan kiállt az antiszemitizmus ellen. Remélem, szavait tettek is követik majd – fogalmazott Twitter-üzenetében a luxemburgi politikus, akinek pártja a Fidesszel azonos európai pártcsalád, az Európai Néppárt tagja.

Számos delegált éles kontrasztot látott Orbán és a hétfő reggel felszólaló Guido Westerwelle német külügyminiszter felszólalása között. Igaz volt ez a hivatalos fogadtatásra is: a küldöttek százainak plénuma előtt Dieter Graumann, a német Zentralrat elnöke „erőt sugárzó üzenetnek” nevezte a német szabad demokrata politikus beszédét, s azzal is viccelődött, éppen üres az izraeli külügyminiszteri poszt...

Többször is tapssal félbeszakított, a végén pedig ovációval fogadott beszédében Westerwelle, finoman a kényes magyarországi helyzetre is utalva úgy fogalmazott: „az antiszemitizmusnak sem Berlinben, sem Budapesten, sem pedig másutt a világon nincsen helye.” De hozzátette, ennek felszámolását a problémák gyökerénél kell kezdeni. Mint mondta, nemcsak az áldozatok emlékének megőrzése közös felelősségünk, de a jövőt is alakítanunk kell. – Európa két pillérre épül: a demokráciára és a jogállamiságra. Európa mindenekelőtt értékek közössége – mondta a német diplomácia irányítója, később kérdésre válaszolva sem igen feszegetve Magyarország mostanában sokat emlegetett hiányosságait e téren. Sőt barátjának nevezte az eseményen (csakúgy, mint a vasárnapi vacsorán) szintén jelen lévő Martonyi János külügyminisztert.

Izraelről Westerwelle többek közt azt mondta: jogában áll megvédenie magát, és az arab tavasszal megnyílt a lehetősége annak is, hogy a Közel-Kelet egyetlen stabil demokráciája békés szomszédok között élhessen majd. Németország minden olyan törekvéssel szembeszáll, amely kétségbe vonja Izrael létét – mondta, az egész közel-keleti térségre veszélyesnek nevezve az iráni nukleáris ambíciókat. – Óriási erőbedobással tárgyalunk Iránnal. A szankciók éreztették hatásukat. Nem fogadjuk el, hogy csak a tárgyalások érdekében tárgyaljunk – mondta Westerwelle.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.