Észak-Korea szabadon engedi a két amerikai újságírót

Kim Dzsong Il méltányosságból megkegyelmezett az Észak-Koreában bebörtönzött két amerikai újságírónak, akit júniusban ítéltek 12 év kényszermunkára illegális határátlépésért és „ellenséges tevékenységért”. A döntés előtt Bill Clinton találkozott az észak-koreai diktátorral.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése szerint "Kim Dzsong Il, a Nemzetvédelmi Bizottság elnökeként kivételes kegyelemben részesítette" a két újságírót, akit júniusban ítéltek 12 év kényszermunkára illegális határátlépésért és „ellenséges tevékenységért”. Az észak-koreai diktátor utasított az amerikai-koreai Euna Lee és az amerikai-kínai Laura Ling szabadlábra helyezésére. Ennek időpontja az első jelentésekből nem derül ki.

Bill Clinton volt amerikai elnök kedden érkezett meglepetésszerű látogatásra Phenjanba, hogy rávegye az észak-koreai vezetőt a kaliforniai Current TV munkatársainak elengedésére. A KCNA megfogalmazása szerint Clinton bocsánatot kért az amerikai újságírók viselkedéséért.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség állítása szerint Clinton a jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama személyes üzenetét is közvetítette a betegeskedő észak-koreai diktátornak. Az észak-koreai média később arról számolt be, hogy a két politikus „őszinte párbeszédet” folytatott. Clinton az Észak-Koreában letartóztatott két újságírónő kiszabadítása érdekében utazott az ország fővárosába.

A két politikus „széleskörű véleménycseréjén" részt vett Kang Szok Dzsu észak-koreai külügyminiszter, valamint több magas rangú pártfunkcionárius is. Nem tudni, hogy aKim Dzsong Il harmadik fia és egyben kijelölt utóda, Kim Dzsong Un megjelent-e a találkozón. Az esti órákban Kim díszvacsorát adott Clinton tiszteletére a Pekhvavon állami vendégházban, amit korábban a Korea-közi csúcstalálkozók alkalmával használtak.

Lindsey Graham, a szenátus fegyveres erőkért felelős bizottságának republikánus tagja kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Clinton rendelkezik-e adiplomáciai tárgyalások folytatásához szükséges felhatalmazással. – Szép lenne, ha a látogatás egy új korszak nyitányát jelentené a kétoldalú kapcsolatokban – fűzte hozzá.

Hasonlóan vélekedtek a dél-koreai kommentárok is. Jun Duk Min, a szöuli Külpolitikai és Nemzetbiztonsági Intézet vezetője szerint a clintoni vizit „drámai fordulatot” jelenthet Észak-Korea magatartásában, új életet lehelve az észak-koreai atomprogramról folytatott tárgyalásokba.

Clintont megelőzően Jimmy Carter volt elnök járt Észak-Koreában 1994-ben, ritka hivatalos kapcsolatfelvételként a két ország között. Cserébe a Washington által felajánlott energiasegélyért Phenjan akkor elállt egy 50 megawattos plutóniumreaktor megépítésétől.

Washington egyébként cáfolta, hogy Clinton szóbeli üzenetet adott volna át Obamától Kim Dzsong Ilnek. – A hír nem igaz – szögezte le Robert Gibbs fehér házi szóvivő.

Bill Clinton és Kim Dzsong Il hivatalos közös képe
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.