galéria megtekintése

Magyar diplomáciai döntések észt nélkül

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 15. számában
jelent meg.

Dési András, Inotai Edit
Népszabadság

Észtországban és Cipruson nem értik a magyar kormány döntését, miszerint az Orbán-kormány bezárja a két országban lévő nagykövetséget. Az egyikhez komoly kulturális és érzelmi kapcsolat fűzi a magyarságot, a másikban számos ott nyaraló és dolgozó honfitársnak lehetne segítségre szüksége.

Roppant sajnálatos döntés, csak remélni tudom, hogy még felülvizsgálható – így kommentálta lapunknak Trivimi Velliste volt észt külügyminiszter azt a döntést, miszerint Magyarország bezárja tallinni nagykövetségét.

Tallinnban a nyelvi-kulturális gyökerek és az érzelmi közelség miatt is értetlenkedve és megdöbbenve fogadják a döntést

A Külgazdasági és Külügyminisztérium – Nagy Anna szóvivő által a külképviseleti hálózat racionalizálásának nevezett – döntése más helyszínt is érint. Nevezetesen Ciprust, ahol több ezer magyar él, dolgozik és nyaral, és ahol az ENSZ-békefenntartók (UNFICYP) kötelékében mintegy kilencven fős magyar egység teljesít szolgálatot.

 

Nagy Anna lapunk megkeresésére elmondta, hogy nyolc uniós tagállam, köztük a baltiak, a horvátok és a szlovénok Athénból látják el ciprusi diplomáciai képviseletüket. A ciprusi rendezéshez fűződő érdekeink nem indokolnak állandó nagykövetségi jelenlétet, a gazdasági-kereskedelmi-befektetési kapcsolatok intenzitása alacsony, Magyarországra irányuló, számottevő ciprusi tőkebefektetésre sem látszik komoly esély a jövőben, nincsenek kormányközi projektek sem – olvasható a szóvivő írásos válaszában.

Észtország kapcsán pedig arra emlékeztetett, hogy a Tallinni Magyar Intézet továbbra is fenntartja a két ország közötti finnugor nyelvrokonságra, a kulturális és történelmi sorsközösségre épülő jó kapcsolatokat. A jövőben a helsinki magyar nagykövetséget akkreditálják az észt fővárosba – ugyanígy jár el a román, a szerb vagy a szlovák diplomácia.

Magyar katonák a ciprusi ütközőzónában
Magyar katonák a ciprusi ütközőzónában
Kuthi Áron / MTI

A külképviseleti hálózat korszerűsítése illeszkedik a kormány által meghirdetett „keleti nyitás” külpolitikai stratégiába is – tette hozzá Nagy Anna. A múlt heti bejelentés értelmében jövő januártól Mongóliában és Ecuadorban nyílik magyar nagykövetség, új főkonzulátusok lesznek az oroszországi Kazanyban, Németországban Stuttgartban és Düsseldorfban, illetve Vietnamban, Ho Si Minh-városban.

Tallinnban pont a nyelvi-kulturális gyökerek, az érzelmi közelség, az Európai Unión belüli közös érdekek miatt fogadják értetlenkedve és megdöbbenve a döntést. – Nem látjuk az igazi okot, és eddig a bezárásra sem kaptunk hivatalos magyarázatot. Nagyon sokakat meglepett ez a rossz hír, és kérdezik tőlem, hogy ugyan mi a budapesti döntés oka – mondta lapunknak Mall Hellam tallinni magyar tiszteletbeli konzul, akinek reményei szerint a bezárásnak nem lesznek negatív hatásai a két ország viszonyára.

Velliste – aki jelenleg parlamenti képviselő, de volt hazája ENSZ-nagykövete is New Yorkban – úgy véli, hogy a magyar nagykövetség „eltűnésének” szimbolikus üzenete is lesz. Az épület ugyanis azzal a hatalmas parkkal szemben található, ahol ötévente – 30 ezer résztvevővel és 200 ezer nézővel – rendezik meg az Észt Nemzeti Dalfesztivált. Ami 150 éves múltjával az észt függetlenség jelképe, s amit a szovjet időkben is megtartottak.

Quito, jövünk! - Kávézók az ecuadori fővárosban
Quito, jövünk! - Kávézók az ecuadori fővárosban
Guillermo Granja / Reuters

A Cipruson élő, dolgozó és nyaraló magyaroknak a nicosiai nagykövetség bezárása után nagyon nehéz dolguk lesz, ha valamilyen konzuli ügyet akarnak intézni. Athénba csak repülővel, nem kevés pénzért lehet eljutni. Ugyanez vonatkozik a többi közeli magyar külképviseletre, a bejrútira, a telavivira vagy a kairóira, már amennyire ezek biztonságos helynek tekinthetők – mondta lapunknak az 1987 óta Cipruson élő, ott háziorvosként dolgozó Balika Katalin.

A Ciprusi–Magyar Baráti Társaság alapító tagja szerint költségkímélő lett volna, ha egy ügyvezetőt hagytak volna. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar egyetemeken, főleg a budapesti, debreceni és pécsi orvosi karon több száz fizetős ciprusi diák tanul, akiknek az ügyintézés sokkal nehezebb és drágább lesz.

A nicosiai magyar nagykövetséget bezárták már a rendszerváltás után is. Az újbóli nyitást éppen az indokolta, hogy a honvédség 1993-tól bekapcsolódott az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójába, a magyar katonai vezetés az UNFICYP-et jó felkészülési terepnek tartotta más kéksisakos küldetésekhez. Eddig több mint 3300 magyar katona szolgált a szigetországban.

A honvédelmi tárca megkeresésünkre azt közölte, „nem tiszte sajtóhíreket kommentálni” (sic!). Az ENSZ-misszióban szolgáló magyar katonákat közvetlenül nem érinti a követség bezárása – írták, de arra a kérdésre nem válaszoltak, hogy a külügy egyeztetett-e velük.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.