galéria megtekintése

Politikusfeleségek bevetésen

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 08. számában
jelent meg.

0 komment

Ortutay L. Gyula
Népszabadság

Négy afrikai országot érintő körutat tesz Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök. Vasárnap érkezett Etiópiába, kedden pedig már folytatta útját Nigériába, majd Kenya és Angola következik.

Afrika fontosságát kínai szemszögből jelzi, hogy az új pekingi vezetés első embere, Hszi Csin-ping (Xi Jinping) tavaly márciusi elnöki kinevezését követően már vizitelt a kontinensen. A mostani kormányfői látogatásról igen részletes beszámolókat közöl a kínai sajtó, a megszokott protokollhíreken kívül ezúttal egy sor színesebb információ is megjelenik. Kezdve azzal, hogy a fotókon rendre látható Li oldalán felesége, Cseng Hung (Cheng Hong) is, akinek életrajzát ráadásul ez alkalomból ismertette a Xinhua hírügynökség.

Ebből kiderül, hogy a Pekingi Egyetemen ismerkedtek meg, Cseng három évtizede angol nyelvet tanít a fővárosi gazdaságtudományi egyetemen, számos, egyebek között a környezetvédelemmel foglalkozó amerikai könyvet lefordított. Egy lányuk van, aki miután Pekingben elvégezte az egyetemet, jelenleg az Egyesült Államokban tanul.

Li Ko-csiang és a First Lady Etiópiában
STR / MTI/EPA

 

A politikusok magánélete általában tabunak számított, a mostani sajtónyilvánosság, az emberközelebbi arculat felvillantása nyilvánvalóan felső engedéllyel történik. Ebben feltételezhetően annak is szerepe van, hogy a kínai átlagember előbb ismerte a First Ladyt, a néphadsereg énekesét, a televízió újévi koncertjeinek díváját, Peng Li-jüant (Peng Liyuan), mint férjét, az új párt- és állami vezető Hszit. De Kína nemzetközi arculatának is segít, hogy a feleségek elkísérik a vezetőket külföldi utazásaikra, ott esetenként még saját programot is lebonyolítanak, miként most is történt: Cseng professzorként ellátogatott az egyetemre Addisz-Abebában.

A sajtó felidézte, hogy Mao Cetung az afrikai országok barátságának tulajdonította, amikor a népi Kína 1971-ben Tajvan helyébe léphetett az ENSZ-ben, s lett a BT öt állandó tagjának egyike. Amikor hétfőn Li kormányfő találkozott Mulatu Teshome etióp elnökkel, a Xinhua megjegyezte, hogy az afrikai vezető Kínában tanult, sőt dolgozott is egy ideig. (Jelenleg is több ezer afrikai ösztöndíjas jár kínai egyetemekre.) Mulatu a megbeszélésen pedig ugyancsak emlékeztetett a múltra: Csou En-laj miniszterelnök ötven éve járt először Afrikában, s Etiópia volt az egyik felkeresett ország.

Kínai és helybeli munkások egy közösen épített etiópiai autópálya átadásán
Kínai és helybeli munkások egy közösen épített etiópiai autópálya átadásán
Sanyi Takele / Reuters

Li „a stratégiai partnerség” kifejezést használta a mai kapcsolatokra. Azt fejtegette, hogy el kell kerülni azokat a hibákat, amelyeket a korábbi gyarmatosító, imperialista politika követett el Afrikában, a kooperációnak kölcsönös előnyökön kell alapulnia. Ez feltételezhetően nem pusztán a múlt bírálata volt, hanem részben egyes kínai beruházók kritikája is, akik kihasználják az afrikai olcsó munkaerőt, s ezzel ellenérzéseket keltenek.

Afrikáért vetélkednek a nagyhatalmak

A kínai vezetés tisztában van azzal, hogy a kőolajban, ásványkincsekben és nem utolsósorban aranyban is gazdag, hatalmas fejlődési potenciállal rendelkező Afrikáért – az ottani politikai bizonytalanságok ellenére –a vetélkedés tovább folytatódik. John Kerry amerikai külügyminiszter éppen akkor távozott Etiópiából, amikor Li odaérkezett. Feltételezhetően Kerry vizitje már a Barack Obama elnök által augusztusra tervezett USA–Afrika-csúcs előkészülete volt. Ugyancsak afrikai látogatáson volt a közelmúltban Kisida Fumio japán külügyminiszter.

Kína jelenleg magabiztosan őrzi az utóbbi öt-hat évben megszerzett vezető kereskedelmi pozícióját. A 2013-as adatok szerint az ázsiai ország 200 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat bonyolított Afrikával, míg az Európai Unió 138 milliárd, az Egyesült Államok pedig 89 milliárd dollár értékűt. A világ legnépesebb országának gazdasági növekedése, az idei évre tervezett hét százalék feletti GDP-bővülés nem kismértékben függ éppen Afrikától, a kőolaj és különféle nemesfémek behozatalától, miként az odairányuló kínai (a nyugatinál olcsóbb) feldolgozott termékek iránti kereslettől.

A függőség persze kölcsönös, Afrika nem tudna öt százalék körüli növekedést produkálni Kína nélkül. A Hszi elnök tavalyi látogatásakor felkínált 20 milliárd dollárnyi hitelkeretet most Li miniszterelnök további 10 milliárd ígéretével toldotta meg az afrikai országoknak. Nagyrészt ebből finanszírozzák a kínai cégek monstre beruházásait, út- és vasútfejlesztéseket, hőerőművek, ipari parkok, kórházak és iskolák építését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.