Bevallotta a pénzmosást a volt nigériai kormányzó

A nigériai Delta-állam egykori kormányzója, James Ibori bűnösnek vallotta magát a brit bíróságon. A volt politikus a pénzmosásból származó pénzt pazarló életmódjára költötte.

James Ibori, az olajtermeléséről híres nigériai Delta állam exkormányzóját pénzmosással és csalással vádolták Nagy-Britanniában, írja a BBC. A brit rendőrség Iborit azzal vádolta, hogy nyolc év alatt összesen 250 millió dollárt lopott el. A politikus, aki Londonban, offshore cégeken keresztül mosta pénzét, bevallotta bűnösségét.

Az ügyész szerint Ibori csalással jutott a kormányzói székhez, ugyanis annak idején rosszul adta meg születési adatait, és azt hazudta, hogy nem követett még el bűncselekményt. – Sosem volt legitim kormányzó, a kormányzati épület tolvaja volt. Ebben a pozícióban pedig könnyen ki tudta fosztani Delta állam kasszáját – mondta az ügyész.

2007-ben a brit rendőrség 35 millió dollárt már befagyasztott Ibori vagyonából, aki ezután elmenekült Nagy-Britanniából. A volt politikust 2010-ben Dubaiban tartóztatták le, majd kiadták Nagy-Britanniának.

Iborinak, aki egykor Nigéria egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb politikusa volt, kormányzósága idején az éves fizetése kevesebb volt, mint 25 ezer dollár, amelyből nem tudta finanszírozni fényűző életmódját.

– Ibori rengeteg pénzt arra használt fel, hogy finanszírozza pazarló életvitelét. Minden vagyonát lefoglaljuk, így a pénz visszakerülhet Delta államba – mondta a rendőrségi vizsgálat vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.