Vízumbotrány: Szijjártó jövő héten áll a külügyi bizottság elé

A jövő héten hallgathatja meg az amerikai beutazási tilalommal összefüggésben az Országgyűlés külügyi bizottsága Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. Ez a testület keddi budapesti ülésén hangzott el.
Két szocialista képviselő, Mesterházy Attila és Demeter Márta hétfőn arra tett javaslatot, hogy egészítsék ki a bizottság keddi ülésének napirendjét a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium beutazási tilalomról szóló tájékoztatójával.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke a tanácskozáson indokoltnak nevezte a szocialisták felvetését, vagyis annak vizsgálatát, miként hat az ügy a magyar-amerikai kapcsolatokra. Ugyanakkor jelezte, a nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülése óta új információ nem merült fel, majd azt javasolta, hogy Szijjártó Péter kedden kezdődő washingtoni látogatása után, a jövő héten térjenek vissza a kérdésre, mert akkor talán új információk is lesznek.

Mesterházy Attila vállalható kompromisszumnak nevezte a javaslatot, és arra kérte a bizottsági elnököt, hogy érje el, a külügyminiszter érdemi tájékoztatást adjon a bizottságnak, ne csak annyit mondjon, mint a frakcióvezetőknek, hogy "semmit nem tudunk".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.