galéria megtekintése

A Hamász betört Izraelbe

6 komment

NOL

A Hamász egyik egysége két izraeli katonával végzett egy szombati tűzpárbajban, egy rakéta pedig Dimona mellett ölt meg egy embert. A Protective Edge hadművelet tizenkettedik napján a palesztin áldozatok száma már 330-nál jár.

Sebesült palesztin férfit szállítanak be a kórházba
Sebesült palesztin férfit szállítanak be a kórházba
Finbarr O'Reilly / Reuters

Azóta, hogy csütörtökön Izrael elindította a szárazföli offenzívát a Gázai övezet ellen, a kétezer sérült mellett száz ember életét követelték az izraeli hadsereg (IDF) és a Hamász közötti harcok – jelentette be szombaton a gázai egészségügyi minisztérium. Az által tizenkét napja légicsapásokkal elindított hadművelet, a Protective Edge áldozatainak a száma ezzel már 330-nál jár. A gázai kórházakban – mondta el Asraf al-Kidra, a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője – hosszú áramszünetek nehezítik a sérültek ellátását.

Szombaton a Hamász egyik rakétája Dimona mellett végzett egy izraeli polgári személlyel. A 32 éves beduin férfi személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, ahogy azokét a hozzátartozóéit – egy egyéves és egy négyéves kisfiúét, illetve két harmincötéves nőét – sem, akik éppen a társaságában voltak.

 

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön adott parancsot a szárazföldi offenzíva elindítására, azután, hogy Kairóban zátonyra futottak az Izrael és a Hamász között egyiptomi közvetítéssel zajló béketárgyalások. Az akció célja felszámolni a palesztin szélsőségesek alagúthálózatát, amelyet a Hamász a csempészet mellett terrorcselekmények elindítására is használ. Az IDF eddig 13 olyan alagutat talált, amely összeköti a Gázai övezetet Izraellel. Ezeket betemetik.

Izraeli tankok vonulnak Gáza felé
Izraeli tankok vonulnak Gáza felé
Ronen Zvulun / Reuters

Szombat reggel egy alagúton a palesztin szélsőségesek egyik egységének sikerült is behatolnia Izraelbe, ahol a kialakuló tűzpárbajban az IDF két katonájával sikerült végezniük, kettőt pedig megsebesítettek. A Hamász egysége ezután visszamenekült a Gázai övezetbe, de délután az izraeli légierő csapást mért arra a helyre, ahol a palesztin szélsőségesek bujkáltak. Korábbi hírek még arról szóltak, hogy az incidensben négy IDF-katona megsérült, egy palesztin szélsőséges pedig életét vesztette.

A két elesett izraeli katona egyike – írja a Háárec – a húszéves Adar Bersano őrmester. A másik áldozat egy tartalékos őrnagy, a 45 éves Amotz Greenberg volt. Az IDF korábban egy embert veszített el a szárazföldi offenzíva elindítása óta. A Herzlijában született húszéves őrmester, Eitan Barak az előzetes vizsgálatok szerint baráti tűzben halt meg, az egyik bajtársának az eltévedő golyója sebezte halálra. A palesztin szélsőségesekkel vívott harcokban eddig 11 izraeli katona sérült meg. Két nap alatt az izraeliek 310 gázai célpontot támadtak és 37-re mértek légicsapást.

Az ENSZ BT pénteki ülése után Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára ma elutazott Izraelbe, John Kerry amerikai külügyminisztert pedig Kairóban várták. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője eközben mind a két felet azonnali tűzszünetre szólította fel. Tűzszünet egyelőre nincs a láthatáron. Háled Mesál, a Hamász politikai vezetője szombaton azt mondta, a Hamász addig nem megy bele semmibe, amíg Izrael fel nem oldja a Gázai övezetet sújtó gazdasági embargót és nem engedi el azokat a palesztin foglyokat, akik a túszul ejtett izraeli tizedesért, Gilad Salit miatt egyszer már visszanyerték a szabadságukat, de azóta újra börtönbe kerültek. Egyiptom mellett egyébként Katar és Törökország is közvetít az ügyben – tette hozzá a palesztin politikus.

Palesztinok támadnak az izraeli katonákra a gázai bevonulás elleni erőszakos tüntetés során a ciszjordániai Ramallahban
Palesztinok támadnak az izraeli katonákra a gázai bevonulás elleni erőszakos tüntetés során a ciszjordániai Ramallahban
Mohamad Torokman

Ami Törökországot illeti, a szárazföldi offenzíva bejelentése után Isztambulban és Ankarában is Izrael-ellenes zavargások törtek ki. Az izraeli diplomaták hozzátartozóit Avigdor Lieberman külügyminiszter rendeletére evakuálták, a tárca pedig az atrocitások miatt utazási figyelmeztetést adott ki, mondván, az ottani közhangulat változásai miatt aki teheti, halassza el a törökországi útját.

A Protective Edge hadműveletet Izrael azokra a rakétákra válaszul indította el, amelyekkel a Hamász azóta is szinte folyamatosan támadja Izraelt. Az ország középső és déli része felett megszakítás nélkül szólnak a légvédelmi szirénák. Az izraeli légvédelmi rendszer szombaton kora este három rakétát szedett le csak Beér-Seva felett.

Eközben Párizsban és Londonban is több ezer ember ment el arra a tüntetésre, amelyet a palesztinok támogatásáért, a Protective Edge elleni tiltakozásul tartottak szombaton. A párizsi megmozdulást a hatóságok előzetesen betiltották, de így is háromezer ember jelent meg, akiknek egy része aztán zavargásokba kezdett, köveket és üvegeket hajítva a kivezényelt rohamrendőrök felé. Ők erre könnygázzal válaszoltak.

A betiltás oka, hogy a gázai konfliktus újbóli fellángolása után Franciaországban egy hete már zsinagógákra támadtak rá. Az egyiknél kitört összetűzésekben nyolc ember sérült meg. Az ilyesféle atrocitásoktól félve a tüntetéseket nem csak Párizsban, hanem Nizzában is betiltották.

Londonon eközben tizenötezer ember vonult a miniszterelnöki rezidenciától, a Downing Street 10-től az izraeli nagykövetség Kensingtonban fekvő épületéig. „Szabad Palesztinát!" – hangzott az egyik szólamuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.