Betilthatják a nácizást Izraelben

Az izraeli parlament megszavazta első olvasásban a náci szó használatának tilalmát, valamint a náci és neonáci szimbólumokat betiltó törvényjavaslatot – jelentette szerdán a katonai rádió.

A Jehuda Veinstein államügyész ellenkező szakvéleménye dacára beterjesztett új szabályozást negyvennégyen támogatták tizenhét képviselő ellenében és tizenkét tartózkodás mellett. A törvényhozási  gyakorlat értelmében a javaslat a továbbiakban egy újabb bizottság elé kerül, majd ismét a 120 tagú kneszet plenáris ülése dönt sorsáról második és harmadik szavazással.  

Az államügyész a szabad véleménynyilvánítás megsértésének veszélyét látja a születő törvényben, ezért ellenezte. Véleményét számos baloldali képviselő is osztja. 

A törvénykezési bizottság által vasárnap elfogadott javaslat szerint, aki valakit nácinak nevez, vagy „más olyan néven szólít, ami a nácizmushoz, a harmadik birodalomhoz vagy ezek vezetőihez kötődik” – vagy a „náci” szóhoz hasonló hangzású szót használ –, az fél évig terjedő börtönre, és/vagy százezer sékelre (mintegy hatmillió forintra) büntethető. 

A törvény értelmében – ha megszavazzák – tilos lesz a horogkereszt és többi náci szimbólum, valamint a sárga csillag használata, ezeket a jövőben csakis oktatási, dokumentációs vagy tudományos célból mutathatják be és ábrázolhatják. 

A „náci” szót és szimbólumokat az izraeli közbeszédben és a politikában többször alkalmazták sokkoló hatása miatt, például a telepesek tiltakozásul sárga csillagot tettek magukra és gyermekeikre a 2005-ös gázai kivonulás idején, s ezzel mintegy a nácikhoz hasonlították az izraeli katonákat és rendőröket. 
     

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.