galéria megtekintése

„Ha a bevándorlók egy napra nem állnak munkába, megbénul az ország”

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 11. számában
jelent meg.

R. Hahn Veronika
Népszabadság

Nagyszabású munkabeszüntetésre készülnek a Nagy-Britanniában élő lengyel bevándorlók. A tiltakozással arra akarják felhívni a figyelmet, hogy kezd betelni a pohár náluk, amiért a brit vezetés gyakran a bevándorlókat hibáztatja a szigetország problémáiért.

„Elég! Ne minket hibáztassatok!” – olvasható azokon a piros pólókon, amelyekből egyre több fogy az Egyesült Királyságban. A vevők elsősorban lengyel bevándorlók, munkavállalók, akik azt tervezik, hogy augusztus 20-án sztrájkot tartanak a szigetországban. Az akció mögött nem áll semmilyen hivatalos intézmény vagy szakszervezet – a megmozdulást a világhálón és a közösségi médiában szervezik –, de súlyát emeli az a tény, hogy a szervezők számíthatnak a Polish Express című lap támogatására.

Lengyel vegyesbolt Londonban. A helyi közösség egy része nem támogatja a sztrájkot
Lengyel vegyesbolt Londonban. A helyi közösség egy része nem támogatja a sztrájkot
Toby Melleville / Reuters

A 70 ezres példányszámú ingyenes hetilap az egyik legnépszerűbb médium az Egyesült Királyságban élő lengyel közösség körében, s a második legnagyobb „kisebbségi” lap. Ahogy az orgánum főszerkesztője, Tomasz Kowalski az őt meginterjúvoló The Independentnek elmondta, „ezzel az eszközzel készülünk megmutatni az Egyesült Királyság polgárainak, hogy a bevándorlók a társadalom fontos részét képezik”. Az ötletgazdák „nagyobb megbecsülést” várnak mindazért, amivel a lengyelek a brit nemzetgazdasághoz hozzájárulnak. A The Independent megjegyzi, hogy a lengyel munkabeszüntetési kezdeményezés egybeesik a brit kormánynak az elmúlt hetekben a La Manche csatornán keresztül érkező menekülthullám megfékezésére irányuló erőfeszítéseivel.

 

Egyelőre nem világos, hogy miként zajlik majd a sztrájk, és mennyien csatlakoznak hozzá. A Polish Express online által végzett felmérésben a megkérdezettek 70 százaléka helyeselte, 20 százaléka elutasította a munkabeszüntetést. A demonstrációval szimpatizálók közül sokan panaszkodtak arra, ahogy a britek hozzáállnak a lengyelekhez. A Telegraphban idézett Danie például úgy érzi, „csak azért, mert az élet kellemesebb Angliában, mint Lengyelországban, nem kellene úgy kezelni minket, mint az állatokat. Ha a bevándorlók csak egy napra nem állnak munkába, megbénul az Egyesült Királyság. A Nagy-britanniai Lengyelek Szövetsége azonban nem állt az ügy mellé. „Ez nem az a cél, amelyet szívesen támogatunk. Pusztán azért, mert árt a dolgozóknak és kellemetlen intézkedésekre kényszerítheti a munkaadókat. Kétségtelen, hogy indokoltak a sérelmek, s a brit gazdaság egyes ágazataiban kizsákmányolják a lengyel dolgozókat, de nem hiszem, hogy a bevándorlók jelentős része támogatja a sztrájkot” – mondta a szervezet elnöke, Tadeusz Stenzel.

A Nagy-Britanniában szerencsét próbáló többi (kelet-európai) bevándorlóhoz hasonlóan a lengyelek egy része is ellenzi a brit kormány szigorító lépéseit, amelyekkel megfosztják a korábban azonnal hozzáférhető szociális segélyektől és kedvezményektől az újonnan érkezőket. Mások azonban éppen azt értékelik, hogy az „újoncoknak” nem hull az ölükbe a jóléti társadalom minden vívmánya.

Dolgos kezek a nagy közösségből

Az Egyesült Királyságban élő lengyelek a szigetországban lakó mintegy ötmillió külföldi állampolgár 13 százalékát teszik ki, a 650 ezer főt számláló közösség így a legnagyobb kisebbségi csoport. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint az angol után a lengyelt beszélik a legtöbben. Az elmúlt években számos felmérés bizonyította az Európai Unió tagországaiból érkezett munkavállalók komoly hozzájárulását az államháztartáshoz. Ami a lengyeleket illeti, egy tanulmány éppen arra mutatott rá, hogy a munkaképes korban lévők a társadalom átlagánál lényegesen nagyobb arányban dolgoznak. 81,2 százalékuk áll munkaviszonyban, szemben a britek 69 és az EU-n kívülről érkezettek 59 százalékával. (R. H. V.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.