Beszólt a szlovák belügyminiszter a magyar kormánynak

A Dublin III. rendelet hatályos, függetlenül attól, hogy Magyarország mit gondol erről. Csodálkozom a budapesti kabinet döntésén, mert a szabályok nem teszik lehetővé az egyezség felfüggesztését sem. Ezért mielőbb tárgyalni kell kétoldalúan, vagy pedig az illetékes uniós szervek bevonásával a helyzet mielőbbi rendezése érdekében. Addig is Szlovákia azonnali intézkedéseket készít elő, hogy képes legyen kezelni a menekültek visszaküldésével kapcsolatos gondokat - közölte a szlovák belügyi tárca vezetője.

Robert Kalinák elmondta azt is, hogy idén a dublini egyezségnek megfelelően mintegy 200 menekültet küldtek vissza Magyarországra. Többségük koszovói volt, de afrikaiak és szíriaiak is akadtak közöttük. Jelenleg egy személy vár ugyanilyen lépésre, de a létszám akár napokon belül is drámaian megváltozhat, mert különösen Pozsony környékén napról napra növekszik a magyar-szlovák határhoz közel elfogott illegális bevándorlók száma - tette hozzá a belügyminiszter.

Fico máshogy gondolja

A szlovák kormányfő saját belügyminiszterével ellentétben nem bírálta a magyar kormányt amiatt, hogy „technikai türelmet kér a dublini rendelet alkalmazásában". Robert Fico a kabinet szerdai ülése után úgy vélekedett, hogy tiszteletben kell tartani Magyarország döntését, mert a szomszédos államot talán a legsúlyosabban érinti a jelenlegi migrációs hullám.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.