Bersani az olasz baloldal miniszterelnök-jelöltje

A választás után az olasz balközép Demokrata Párt (PD) már a római kormánypalotába készül - vélte a hétfői olasz sajtó, amely a Silvio Berlusconi vezette jobbközép ellenlépését várja.

Az igazi küzdelem még csak most kezdődik. A következő állomás a kormánypalota - idézte a Corriere della Sera a balközép előválasztásán 61,1 százalékkal győztes Pierluigi Bersani PD-főtitkár szavait.

A sajtó szerint Bersanival a párt baloldali szárnya kerekedett felül. A vesztes Matteo Renzi, a PD új generációját képviselő firenzei polgármester nélkül azonban nehezen elképzelhető a folytatás. Bersani azonnali pártszerepet ajánlott Renzinek, aki azonban ezt egyelőre visszautasította. „Bersani meggyőzte a baloldalra szavazó olaszokat, most Európában és a nemzetközi piacon kell bizonyítania, hogy képes lesz Itália irányítására" - írta a Corriere. A PD-főtitkár kedden Tripoliban tárgyal, majd az európai fővárosokban kezd körutat, december 14-15-én pedig az európai baloldal vezetőit várja Rómába.

A második fordulóban is csaknem hárommillióan szavaztak, emiatt a lapok mindenképpen sikerként könyvelték el a PD miniszterelnökjelölt-választását, eltérő politikai értékeléssel.

A baloldali La Repubblica szerint a PD demokráciából mutatott példát. Az Il Fatto Quotidiano úgy látta, a Bersani-Renzi versennyel a PD két pártra oszlott. A Berlusconi család birtokolta Il Giornale szerint a PD forgatókönyve előre meg volt írva, Bersani biztos győzelmét Renzi csak kevésbé unalmassá tette. A jobboldali Il Tempo úgy vélte, Bersani sikerét Berlusconi megköszöni: a jobbközép a baloldal ellenzéséből merítheti saját erejét.

A sajtó Berlusconi és az általa vezetett Szabadság Népe (PdL) lépéseit találgatta. A héten el kell dőlnie, hogy a PdL megtartja-e a december 16-ára tervezett miniszterelnökjelölt-választását, vagy a párt Berlusconival indul-e újra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.