Berlusconi nélkülözhetetlennek érzi magát

Az olasz kormányfő évértékelő beszédében azt is elmondta: az igazi demokráciában kétpólusú a politikai rendszer. Mandátuma végére elnöki köztársasággá alakítaná át az országot. Tudósítónktól

- Elég a krízis megénekléséből, csakis az optimizmus segíthet. Az, hogy meddig tart a recesszió, kizárólag a lakosság hitétől függ - mondta Silvio Berlusconi olasz kormányfő december 20-án tartott, több mint kétórás beszédében.

Európának a válságban tett jelentős pénzügyi erőfeszítéséről szólva az olasz kormányfő hazánkat hozta fel példaként. Hangsúlyozta, hogy a Magyarországnak adott 20 milliárd eurós támasz is hozzájárult ahhoz, hogy ne ismétlődjön meg az 1929-es krízishelyzet. Ezzel sikerült elkerülni a pánikot, és azt, hogy a lakosság megrohamozza a pénzintézeteket. Berlusconi hozzátette: ő volt az első politikus, aki szembe mert fordulni a kapitalista játékszabályokkal az állam beavatkozását sürgetve, és elsőként az olasz kormány vállalt garanciát a banki betétekért.

A beszédben elsősorban kormánya első esztendejének munkájáról, az olasz belpolitikáról beszélt. Berlusconi kijelentette: a római kormány lenne a legboldogabb, ha együttműködés jönne létre az ellenzékkel, a Walter Veltroni vezette Demokrata párttal, amely makacsul nemet mond erre. Pedig a közvéleménykutatások is a párbeszédet szorgalmazzák.

- Jelenleg nélkülözhetetlen vagyok, négy év múlva helyettesítenek – válaszolta a 72 éves Berlusconi arra az újságírói kérdésre, hogy mi lesz vele az öt éves kormányciklus után.

Berlusconi azt szeretné, ha 2013-ra kétpólusú politikai rendszer alakulna ki Olaszországban, mint az igazi demokráciákban. Mandátuma végére elnöki köztársasággá kívánja átalakítani Itáliát, és egy olyan felmérés a vágya, amely kimutatja, hogy az olaszok 99%-a bízik a jövőben.

A nemzetközi színtéren Berlusconi magára vállalta a Moszkva és Washington közötti közvetítést – elsősorban „tényleg őszinte” oroszországi baráti kapcsolataira hivatkozva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.