Beperelték Obamát az NSA miatt
Beperelte Barack Obamát az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési és megfigyelési botránya miatt Rand Paul. A republikánus szenátor nem egyedül tette ezt, mögötte a konzervatív FreedomWorks nevű szervezet áll, amely 380 ezer embert képvisel. Ők mind abban érdekeltek, hogy az adataikat megvédjék. Ez a lépés mindenki számára létfontosságú, akinek Amerikában telefonja van – fogalmazott Paul.
Az amerikai polgárok adatainak gyűjtése a szenátor szerint az amerikai alaptörvénybe ütközik, és azonnal le kell állítani. „Hiszünk benne, hogy történelmi per lesz belőle – mondta Paul ennek kapcsán, miközben demonstratívan hadonászott egy mobiltelefonnal. A német Spiegel szerint nem kispályás versenyzőről van szó: Paul a 2016-os elnökválasztás egyik potenciális republikánus jelöltje, aki élvezheti a konzervatív Tea Party mozgalom támogatását is.
A Fehér Ház és az amerikai igazságügyminisztérium nem kommentálta a vádakat. Korábban azonban az elnöki hivatal azt mondta, hogy az e-mailekről és mobiltelefon-beszélgetésekről szóló metaadatok gyűjtése törvényes. Erre a 9/11 után készült törvény, a George W. Bush exelnök fémjelezte Patriot Act ad lehetőséget.
Mint emlékezetes, Edward Snowden leleplezése szerint az NSA a hívott telefonszámokat és a beszélgetés időtartamát is rögzítette és tárolta. Obama a nemzetközi közvélemény hatalmas nyomásának engedve felszólított ennek a gyakorlatnak a megváltoztatására, a lehallgatott nyugati szövetséges országok vezetőitől azonban nem kért elnézést. Azután sem, hogy kiderült, az NSA ügynökei többek között Angela Merkel német kancellár telefonját is lehallgatták, de Dilma Rousseff brazil államfő e-mailjeibe is bele-belenéztek. Ezt Obama egyébként azzal a cinikus megjegyzéssel ütötte el, hogy miért kérne elnézést azért, hogy az amerikai szervek hatékonyabbak voltak, mint a többi országé?