De feltűnő, döbbenetes épülete most is van a szerb fővárosnak: az 1999-ben lebombázott hadügyminisztérium kiégett és kibelezett háborús mementóként emlékezteti a belgrádiakat arra, hogy a 78 napig tartó, az akkor még Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elleni légitámadásokban legalább 2500-an vesztették életüket. Március 24-én éppen 15 éve lesz annak, hogy az első bomba lehullott Szerbiára.
Ez a választás egyébként a többpárti rendszer bevezetése óta sorrendben a tizedik lesz Szerbiában, és hetedik alkalommal kerül sor rendkívüli választásokra – szóval ez errefelé egyáltalán nem számít rendkívüli eseménynek. Az országos választási listán 19 párt, koalíció és polgári csoportosulás indul, néhány ritka kivételtől eltekintve mindegyikük szemérmetlenül udvarol a biztos befutónak.
A mindennapi életben alig esik szó a választásokról, kevés szavazópolgár tudja, miért és mire is voksol vasárnap. Errefelé ez nem is annyira fontos: tiszta ideológiai értékrend híján a szerb szavazó általában nem valamire, hanem valakire – mindenekelőtt a győztesre – szavaz.
|
| Szabó Barnabás / Népszabadság |
A választások kiírásának formális oka nem volt, de tény, hogy két évvel ezelőtt természetellenes helyzet állt elő, amikor a kormány nem a legerősebb párt körül alakult meg. Számítani lehetett arra, hogy abban a pillanatban, amint a kormány fel tud mutatni valami kézzelfogható eredményt, meglovagolja a sikert, márpedig mostanra aláírták a Belgrád és Pristina kapcsolatát rendező brüsszeli megállapodást, és megkezdték az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat, ami igazán lefegyverző választási muníció.
A Szerb Haladó Párt támogatottsága a két évvel ezelőttihez képest megduplázódott és meghaladja a 40 százalékot, Alekszandar Vucsics pártelnök és kormányfő-helyettes népszerűsége pedig 64 százalék körül alakul. Ez feltehetőleg a korrupció és szervezett bűnözés elleni (marketing)küzdelmének tudható be: két volt demokrata párti miniszter mellett Szerbia első számú mágnása, Miroszlav Miskovics is rács mögé került. Az „érinthetetlenek" letartóztatása sokakat lenyűgözött, pedig bírósági ítélet még egyik ügyben sem született. Szerbiában egyébként is több az elévült (kényes) ügy, mint a kihirdetett bírósági ítélet.
Sokan gondolják úgy, hogy a mély gazdasági válsággal küzdő országnak ilyen tettre kész vezetőre van szüksége. A 7,1 millió lakosú Szerbiában 800 ezren dolgoznak az állami és 900 ezren a magánszektorban, előbbiben harminc százalékkal magasabb átlagbérért, mint a versenyszférában. Minden egyes foglalkoztatott egy-egy nyugdíjast tart el – ezt a terhet hosszú távon a nyugdíjrendszer nem tudja elviselni.
|
| Szabó Barnabás / Népszabadság |
Milan Csulibrk gazdasági szakértő a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: a szerb gazdaság 25 éve vár a reformokra, és ha az új kormány egy-két hónapon belül nem vág bele ezek végrehajtásába, a halogatásnak drámai következményei lesznek: az eladósodás, a külkereskedelmi deficit, a fizetési mérleghiány tovább növekszik és veszélybe kerül az ország devizatartaléka. – Az új kormány első feladata az irreális költségvetés módosítása lesz. A kiadásokat egyszer s mindenkorra össze kell hangolni a szerb gazdaság valós lehetőségeivel. Eddig ezt egyetlen kormány sem tette meg, és ha most sem kerül rá sor, akkor ellenőrzés nélkül, spontán módon fog lezajlani ez a folyamat, más szóval az infláció fogja elértékteleníteni a pénzünket – állítja.
Pedig a szerbiai átlagpolgár most sem él nagy lábon: a nettó átlagbér 38 ezer dinár (100 ezer forint), a minimálbér pedig az egyik legalacsonyabb a térségben, mindössze 21 ezer dinárt (56 ezer forintot) tesz ki – ilyen fizetéssel egy kiló csontos sertéshúsért több mint három órát kell gürcölni Szerbiában. A lakosság jó részét az egyre terjedő szürkegazdaság tartja víz felett. A gazdaságnak legalább a harminc, egyesek szerint akár az ötven százaléka is ebbe a tartományba esik.
– Szerbiában a foglalkoztatásban nem a rátermettség, hanem a politikai alkalmasság a fő szempont, még a privát szektorban is. A politikusaink csak a zavarosban tudnak halászni, ezért bárki legyen is hatalmon, rend itt belülről fakadóan soha nem lesz. Lényegi változást csupán az EU kényszeríthet Szerbiára – ért egyet a kérdésben Anna és Alekszandar. A lány újságírást tanul, Alekszandar egy helyi civil ifjúsági szervezet vezetője, mindketten itthon, ráadásul vidéki szülővárosukban szeretnének érvényesülni, de nincs jó véleményük a szerbiai politikusokról. Idealizmusuk kissé megkopott, már nem hisznek abban, hogy pártkönyvecske nélkül is kaphatnak munkalehetőséget. Nekik a munkahelyért a párttagság túl nagy ár lenne, ezért ha minden kötél szakad, egy-két éven belül ők is elmennek külföldre. Becslések szerint 1990 óta minimum 40 ezer felsőfokú végzettségű fiatal hagyta el Szerbiát. A munkanélküliség 29 százalékos, az itthon maradt fiataloknak a fele állásra vár.
|
| Szabó Barnabás / Népszabadság |
Dinko Gruhonyics újságíró, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények tényeinek a feltárására létrehozott bizottság (REKOM) tagja szerint a fiatalok nemcsak a kilátástalan gazdasági helyzet és a bizonytalan jövő miatt mennek külföldre, hanem annak a társadalomnak az erkölcsi torzsága miatt is, amelyben nincs egészséges verseny, és csak a talpnyaló párttagok kapnak esélyt. Beszédes adat: míg a 23 milliós Jugoszláviában egymillió párttag volt, addig a többpártrendszerű, kis Szerbiában kétmillió párttagot tartanak nyilván – sokuk zsebében egyszerre több pártkönyvecske is lapul.
– Az elmúlt 25 évben civilizációs hanyatlás tanúi vagyunk ebben az országban, ami a végzetes, militáns, nacionalista politika következménye. Irracionális, társadalmi és történelmi ellentmondásokkal terhelt, bonyolult társadalom a miénk, amelyet nem lehet pacifikálni a történtekért felelős szocialisták és a haladókká avanzsált radikálisok politikai rehabilitálásával. Beszélni kell a 90-es évekről, és fel kell hagyni azzal a retorikával, hogy ártatlanok vagyunk, mert a szőnyeg alá söpört problémák ismét robbanáshoz vezethetnek – mondja a riporter.
Gruhonyics arról beszél, hogy társadalmi ébredés tanúi vagyunk a régióban, és Bosznia-Hercegovinához hasonlóan Szerbiában is sor kerülhet a manipuláltak, a kisemmizettek lázadására. – Sok a jogfosztott és a „láthatatlan" ember, ilyenek például a traumatizált, elégedetlen háborús veteránok, akikről Szerbia nem hajlandó tudomást venni. A mintegy 800 ezer háborús veterán mellett Szerbiában csaknem 600 ezer ugyancsak traumatizált menekült van, és Szerbia őket is szégyelli. De a háború és az elszigeteltség évei miatt az őslakosság is súlyos sérüléseket élt át.
A koszovói kérdést végül azoknak a politikusoknak – Dacsicsnak, Milosevics volt szóvivőjének, és Vucsicsnak, a hágai ítéletre váró Seselj vajda egykori elvbarátjának – kellett megoldaniuk, akiknek szerepük volt a probléma kialakulásában, és Gruhonyics szerint ők a teljes „kapitulációt" is alá fogják írni. – A következő, ennél sokkal nagyobb megoldandó probléma a Balkánon Bosznia-Hercegovina lesz, mert a daytoni megállapodás deklaratív elfogadása hamis fogadalom a szerbek és a horvátok részéről. A háború okai – elsősorban Szerbia és Horvátország imperializmusa – ma is léteznek. Az Európai Uniónak – mint mondja – a csatlakozási tárgyalások során nyomást kell gyakorolnia Szerbiára ebben a kérdésben.
Gruhonyics megítélése szerint, bár deklaratíve egyik országban sincs nacionalista kormány hatalmon, a nacionalizmus mégis erősen jelen van ezekben a társadalmakban. Pedig a nacionalizmus már eddig is rengeteg áldozatot szedett, 12 ezer, a kilencvenes években eltűnt emberről ma sem tudni, hol nyugszik. A REKOM tagjai szerint csak úgy lehet megnyugtatóan lezárni a történelemnek ezt a fejezetét, és elejét venni a manipulatív számháborúnak, a sebek feltépésének, ha minden érintett ország aktívan hozzájárul a munkához, és nyilvántartásba veszik az összes halott és eltűnt személyt. Ez persze cseppet sem könnyű, hiszen még mindig sokan vannak hatalmon azon politikusok közül, akiket közvetlen felelősség terhel a történtekért.
|
| Szabó Barnabás / Népszabadság |
Erről persze Szerbiában senki sem beszél. A lagymatag kampány hajrájában a kormány tagjai alapköveket helyeztek el, és „szalagavatókat" tartottak, egyik csatlósuk, a Szerb Megújhodási Mozgalom tagjai tömeggyűlésen emlékeztek az első, 1991-es Milosevics elleni tömegdemonstrációra, a szélsőséges Dveri hívei a „sajtómegszállás" ellen tüntettek, a reformokat szorgalmazó, ezért megbuktatott gazdasági miniszter, Zoran Radulovics által vezetett lista szimpatizánsai pedig a párthovatartozás alapján történő foglalkoztatás ellen és a befektetési szerződések nyilvánosságra hozásáért vonultak a kormány épülete elé.
A Szerb Haladó Párt nehéztüzérség nélkül is biztosra megy, de egyelőre rejtély, hogy a mellékszereplőknek miként oszt majd kegyéből a győztes. Ha március 16. után nem áll fel egy olyan csapat, amely akár arra is kész, hogy az átfogó szerkezeti változások végrehajtása miatt elveszítse a következő választásokat, Szerbia a tönk szélére kerül. Vucsics azt ígéri, hogy a választások után – megfelelő támogatottság esetén – teljes gőzzel beindulnak a reformok, és június 30-ig húsz reformtörvény kerül a parlament elé.
