Belgiumba menekülnek a kassai romák

A kivándorlás oka elsősorban az, hogy a kelet-szlovákiai megyeszékhely önkormányzata több életveszélyessé vált panelház lebontásáról döntött, szükséglakásokat pedig csak azoknak adnak, akik városi lakóként vannak bejelentve, és nincsenek közüzemi tartozásaik.

Egyre több kassai roma indul Belgiumba az emberibb megélhetés reményében – jelentette be Lukás Melicher, a római katolikus Caritas szlovákiai szóvivője. Elmondta azt is, hogy erről a mind nagyobb méreteket öltő exodusról a belgiumi testvérszervezet képviselői tájékoztatták őket. A kivándorlás oka elsősorban az, hogy a kelet-szlovákiai megyeszékhely önkormányzata több életveszélyessé vált panelház lebontásáról döntött, szükséglakásokat pedig csak azoknak adnak, akik városi lakóként vannak bejelentve, és nincsenek közüzemi tartozásaik. Döntő többségük nem felel meg ezeknek a feltételeknek, ezért rövidesen fedél nélkül maradnak, vagy kivándorolnak, vagy pedig pléhviskókat tákolnak össze a lakótelep szomszédságában.

Ezen az elképesztő helyzeten a Caritas, valamint a szaléziek is igyekeznek segíteni. Főleg olyan elhagyatott lakások felújításával, amelyeket jelképes egy euróért vásároltak meg a városi önkormányzattól. A munkálatokba a leendő bérlőknek is be kell kapcsolódniuk. – Sokkal többen juthatnának lakáshoz, ha a szlovák kormány mindkét szervezetnek juttatna kellő összeget a romák felzárkóztatását célzó uniós forrásokból. Egyelőre viszont nem pályázhatunk – szögezte le Melicher.

Kassán a múlt század hetvenes éveiben kezdődött el a lakótelepek építése, s az akkori hírekben sokat szereplő szovjet holdjáró tiszteletére Lunyiknak keresztelték el őket. Kilenc ilyen lakótelep épült fel, de a többi nevét már megváltoztatták, mindössze a legutolsó, a kilences megnevezése maradt meg. Ide négy évtizede állami alkalmazottakat és romákat költöztettek. Az előbbiek kivétel nélkül eliszkoltak, az utóbbiak maradtak. Ma a legfeljebb 2400 személyre tervezett, lepusztult lakásokban hétezernél is többen húzódnak meg. Több családot még a múlt évezred utolsó éveiben a belvárosból zsuppoltak ide, mert nem fizették a rezsiköltségeket. Csaknem mindannyian munkanélküliek. Nagy pénzekkel, több millió euróval tartoznak az önkormányzatnak és a szolgáltatóknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.