Hiába is próbálnánk azzal vigasztalni magunkat, hogy a világban egyre kevesebb a fegyveres konfliktus. Az Iszlám Állam felbukkanása és a szíriai vérengzés megfordított egy biztató trendet: hosszú csökkenés után újabban ismét évről évre több ember válik háborúk áldozatává.
A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) 2008-ban még 63 aktív fegyveres konfliktust tartott nyilván, amelyek összesen 56 ezer emberéletet követeltek. Mostanra a háborús helyzetek száma 42-re csökkent, de ezeknek tavaly 180 ezer áldozatuk volt, és idén is már jóval százezer feletti az emberveszteség.
A háború réme ráadásul közelebb kúszott Európához. Földrajzi értelemben már meg is érkezett, hiszen Kelet-Ukrajna is a kontinens része. A Baltikum fölött járőröző magyar Gripenek ugyan nem harci bevetésekre indulnak, ám éles fegyverekkel, veszélyesen bújócskáznak a közvetlen közelükben manőverező orosz légierővel. Térségünkben egymást érik a NATO-hadgyakorlatok, amerikai harci repülőgépek és harckocsik jelentek meg Magyarországon is. Ezt senki nem tekintheti kedvező fejleménynek – hacsak nem abból a szempontból, hogy válasz egy létező, reális fenyegetésre.
A hangsúly azonban a fenyegetésen van. Ha a közös ellenség, az Iszlám Állam, a szunnita terrorizmus megint közelebb hozza a Nyugatot és Oroszországot, ez a feszültség enyhülhet, de a bizalom korábbi szintjét legfeljebb évtizedes, kölcsönös jóakarattal lehetne újra elérni. Addig marad a bizonytalanság, az aggodalom, hogy se a NATO, se az oroszok ne értsenek félre valamit, mert annak végzetes következményei lehetnek.
