Lazán betörtek a szlovák elnöki palotába, a biztonságiak csak néztek

Keddre hajnalban, nem sokkal éjfél után, ismeretlen személy bejutott a pozsonyi Grassalkovich-palotába, amely Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök hivatalaként szolgál, ahol az államfő külföldi és hazai vendégeit is fogadja.

Az illető átmászott a kerítésen, bejutott a hátsó udvarba, ahonnan az alkalmazottak bejárán - amelyen nincs biztonsági berendezés - beosont és zavartalanul eljutott az elnök emeleti dolgozószobájába. Ott megszólalt a riasztó, amelyet a biztonságiak némi kémlelődés után vaklármának minősítettek és kikapcsolták. Így aztán a behatoló mintegy húsz percig ott járkált, azután pedig gond nélkül távozott ugyanazon az útvonalon, amelyen érkezett. A térfigyelő kamerák rögzítették a történteket, a férfi arca is jól kivehető - tudtuk meg rendőri forrásból.

Kedden kora reggeltől tűzszerészek és nyomozók kezdtek vizsgálódni, akik délig semmilyen gyanús tárgyat sem találtak a helyiségekben és környékén. Kiderítették azt is, hogy az illető semmit sem rongált meg és semmit sem lopott el. Hírforrásunk szerint minden bizonnyal arra akarta felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a belügyminisztérium elitalakulata milyen hanyagul őrzi a kiemelt fontosságú épületet, amelyben éjjel az őrségen kívül más személy nem tartózkodott.

Az sem kizárt, hogy az incidens Robert Kalinák belügyminiszter ellen irányult, akinek a menesztését korrupciógyanús ügyei miatt hetek óta követelik az ellenzéki politikusok, hozzájuk hasonlóan a polgárok is.

Megkeresésünkre Andrea Dobiásová, a belügyminisztérium szóvivője csupán annyit közölt, hogy a vizsgálat befejezése után nem marad el a személyes felelősségre vonás, valamint más intézkedés sem. Kora délután Radovan Horváth, a közjogi méltóságokat védő hivatal vezetője azonnali hatállyal lemondott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.