Bauer cikke Orbán forradalmáról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap Idegen tollak című rovatában közölte szombaton Bauer Tamás írását a magyarországi belpolitikai helyzetről.

Az Orbán Viktor forradalma című írás szerzője úgy fogalmaz: az áprilisban aratott választási győzelem után a Fidesz elnöke meglepő módon arról beszélt, hogy a választók forradalmat vittek véghez a szavazófülkékben. Békés felkeléssel megdöntötték az addig uralkodó rezsimet, megalapítva a "nemzeti együttműködés rendszerét". Sokan ezt nagyzolásnak tartották, ám az utóbbi két és fél hónap eseményei azt sejtetik, hogy a forradalom emlegetése veszedelmes szándékokat takar.

Bauer felidézi, hogy Magyarország fokozatosan tért át  piacgazdaságra, és húsz évvel ezelőtt lerakta az új demokrácia alapjait: német mintára új politikai rendszert épített ki, amely szavatolta a hatalmi ágak szétválasztását.

Az Orbán-kormány törvényei nyomán viszont tartani lehet attól, hogy a miniszterelnök nem véletlenül beszél forradalomról. A választások előtt a Fidesz éveken át nem volt hajlandó kompromisszumra az állami számvevőszék elnökének, valamint két új alkotmánybírónak a kinevezése kapcsán. Új parlamenti többségét kihasználva a kormánypárt most Orbán híveit ültette a fenti tisztségekbe. Hogy megszabaduljon az ellenzékkel való egyezkedés kényszerétől, a parlament kétharmados kormánypárti többsége megváltoztatta az alkotmánybírák jelölésének az alkotmányban rögzített előírásait, valamint a számvevőszék elnökének jelölésére vonatkozó szabályokat.

A szuverén egyéniségnek számító Sólyom László államfőt nem erősítette meg tisztségében a parlament. A helyét Orbán híve, Schmitt Pál foglalta el, aki nyomban kijelentette, hogy a kormány hű követője akar lenni. Mivel az országgyűlési biztosokat (ombudsman), a legfőbb ügyészt és a legfelsőbb bíróság elnökét az államfő jelöli, s azokat a parlament választja meg, már most sejteni lehet, hogy a kétharmados többség birtokában lehetővé válik az összes fontos tisztség olyan személyekkel való betöltése, akik közel állnak Orbánhoz. Akkor pedig nem lesz többé egyetlen olyan személy vagy intézmény sem, aki vagy amely szembeszállhatna a kormányfő törekvéseivel. Megszűnne a hatalom intézményi ellenőrzésének rendszere, s megnyílna az út egy új nomenklatúra létrehozása előtt - írta Bauer.

Egyelőre nem látszik, hogyan akarja az új kormány rendbe tenni a válságtól megrendült országot. Bauer szerint régimódi, gazdasági téren nacionalista irányvonalat követ, amely máris konfliktusokhoz vezetett az Európai Unióval, a Nemzetközi Valutaalappal és a külföldi beruházókkal. Úgy tűnik, hogy Orbán és a Fidesz számára a hatalom nem a jó politika eszköze, hanem puszta öncél. Ennek alapján fölmerül a kérdés, mikor fognak reagálni Európa demokratái - főleg az Európai Néppárt, amelynek a Fidesz is tagja - arra, hogy a Európai Unió egyik tagországában igen rövid időn belül lerombolják a demokráciát - fejezte be írását Bauer Tamás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.