'Basescu annyira független, mint Hong Kong'

Traian Basescu annyira független, mint Hong Kong - szögezte le Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) első alelnöke azt kommentálva, hogy a román államfő független jelöltként készül indulni a november 22-ére kiírt államelnök-választásokon, és ugyancsak pártatlanságát kívánta bizonyítani, amikor a minap egyetértésre, a viták és a kölcsönös támadások beszüntetésére szólította fel a két román nagykoalíciós pártot.

Basescu köztudottan a Demokrata-Liberális Párt (D-LP) háttérbeli irányítója, s ennek az alakulatnak a támogatására számít az elnökválasztásokon is. Eközben egyik fő kihívója a D-LP nagykoalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke, Mircea Geoana. A szinte 70 százalékos többséggel kormányzó két párt közötti konfliktusok gyakorlatilag már tavaly decemberi koalícióra lépésük óta tartanak.

Az SZDP azt állítja, hogy a legtöbb koalíciós vitát maga az államfő idézi elő, ezt azonban a D-LP és Basescu cáfolja. Az államelnök az utóbbi időben azt próbálja üzeneteivel elhitetni, hogy valóban a pártok fölött áll, ezért szidta össze a koalíciós partnereket, és szólította fel őket arra, hogy az elnökválasztási kampány helyett „az állampolgárok valós gondjaival foglalkozzanak hangsúlyosan".

Adrian Nastase, az SZDP országos biztosságának elnöke „mulatságosnak" minősítette az elnöki felhívást. Azzal vádolta a Basescu-rezsimet, hogy megszüntette az átláthatóságot, és a politikai csatározások eszközévé változtatta a hírszerző szolgálatokat.

Olajat öntött a tűzre, hogy a D-LP az utolsó pillanatban módosította a választások lebonyolítását szabályzó kormányrendeletet is, mégpedig olyanképpen, hogy a demokrata-liberálisok képviselői lehessenek jelen a választási körzetek bizottságaiban. A korábbi jogszabály értelmében ezekbe a testületekbe csak azok az alakulatok küldhettek volna tagokat, amelyek államfőjelöltet állítottak. A lépést Crin Antonescu, az NLP államelnökjelöltje is bírálta.

 

Basescu egy 2007-es craiovai felvételen.Helyet szorítana a román lobogónak is
Craiova, 2007. május 12. Traian BASESCU felfüggesztett román elnök a nemzeti zászlót lobogtatja a Bukaresttől 250 km-re fekvő városban rendezett tüntetésen 2007. május 12-én. A megmozduláson több mint 30 ezren vettek részt. (MTI/AP/Vadim Ghirda)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.