Barroso abszolút többséget kapott

Az Európai Parlament 382 igen, 219 nem szavazat és 117 tartózkodás mellett abszolút többséget adott szerdán José Manuel Barroso bizottsági elnöknek a következő öt évre. A 736 tagú törvényhozásban 718-an szavaztak.

A portugál politikus megköszönte a bizalmat, és újra leszögezte: Európáért akar dolgozni, s együtt kíván működni minden politikai erővel.

Barrosót a tagállamok kormányai júliusban egyhangúlag jelölték a posztra, vagyis a baloldali színezetű kormányok is mögé álltak. Ám az Európai Parlamentben ez a széles körű támogatás nem mutatkozott meg.

A szavazási arány azt jelzi, hogy Barroso az összes EP-képviselő valamivel több mint a felének a támogatását megkapta. A mostani szavazáson ennyi voksra nem volt szüksége, mert az EU egyelőre érvényes nizzai alapszerződése értelmében csak a leadott szavazatok többségét kellett megszereznie. Ha azonban érvénybe lép az unió lisszaboni reformszerződése, akkor már az összes EP-képviselő többsége kell a győzelemhez.

Tekintettel arra, hogy az új összetételű Európa Bizottság tagjait még nem választották ki, és az október 2-i írországi népszavazás esetleges sikere nyomán gyorsan megnyílhat az út a lisszaboni szerződés ratifikálása előtt, uniós körökben sokan úgy vélekednek: célszerű lenne majd a "lisszaboni szabályok" szerint újra szavazni Barrosóról, illetve szavazni a bizottsági tagokról. Egy ilyen feltételezett esetben tehát - a mostani szavazási arányból kiindulva - Barroso meglehetősen csekély többségre számíthatna.

A szavazás titkos volt, de azt előre lehetett tudni, hogy szilárdan Barroso mögött áll jelölője, a kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt frakciója, 265 képviselővel. Szintén támogatta őt az 54 fős konzervatív-reformer frakció, valamint - jóval kevésbé egyértelműen - a 84 tagú liberális frakció. Ez összesen 403 képviselő, vagyis több, mint ahány igen szavazatot Barroso végül kapott. A 184 képviselői hellyel rendelkező szocialisták előre megmondták, hogy a nem gombot nyomják meg, vagy tartózkodnak. Nem nyerte el Barroso az 55 fős zöld frakció támogatását sem. A kisebb frakcióknak Barroso vagy túlságosan jobboldalinak, vagy túlságosan uniópártinak számít.

Szájer: Barroso ígéretet tett a kisebbségekkel is foglalkozó biztosi poszt létrehozására

A Fidesz EP delegációjának nevében Szájer József azt hangoztatta a választás előtt: José Manuel Barroso az Európai Néppárt (EPP) jelöltjeként az elmúlt időben többször találkozott a Magyar Néppárti Képviselőcsoport tagjaival és Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével. A megbeszéléseken a Fidesz vezetői tájékoztatták az elnököt Magyarország helyzetéről, a várható kormányváltást követő teendőkről. A megbeszéléseken fontos témaként szerepeltek a határon túli magyarsággal kapcsolatos kérdések. Barroso elnök újraválasztása esetén ígéretet tett egy, a kisebbségekkel is foglalkozó biztosi poszt létrehozására.

José Manuel Barroso bizottsági elnöki tevékenységével gyakran nem voltunk elégedettek – tette hozzá Szájer. Az elmúlt öt évben a Fidesz európai parlamenti képviselői mind informálisan, mind a nyilvánosság előtt gyakran bírálták az Európai Bizottságot és annak elnökét is, különösen Magyarországgal kapcsolatos tevékenysége vagy mulasztásai miatt. „A tény, hogy az Európai Bizottság elnöke néppárti politikus, egy jövendő polgári kormánnyal való jobb együttműködés reményét keltheti. A Fidesz európai parlamenti képviselői úgy vélik, hogy José Manuel Barroso újraválasztása ezért Magyarország érdekeit szolgálhatja. Ennek reményében a Magyar Néppárti Képviselőcsoport tagjai támogatják José Manuel Barroso újraválasztását."

Újraválasztották José Manuel Barrosót, így a portugál politikus újabb öt évre az Európa Bizottság elnöke lett
European Commission President Jose Manuel Barroso waves to members of the European Parliament after his re-election for a new term as president of the Commission at the European Parliament in Strasbourg September 16, 2009. REUTERS/European Parliament/Pool (FRANCE POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.