Barátból csinált ellenséget Putyin

Néhány nap alatt csaknem teljes fordulatot vett a holland–orosz kapcsolatrendszer: a Putyin-rendszerrel a múlt hét közepéig, ha nem is baráti, de szívélyes viszonyt ápoló németalföldi ország kormánya mára a Moszkva elleni határozott európai uniós fellépés egyik élharcosa lett.
Igaz, Hága nem hangoskodik, és nem veri az asztalt azonnali szankciókat követelve, a kemény odamondogatást meghagyja szövetségeseinek: az amerikai elnöknek, a brit és az ausztrál kormányfőnek.

„A katasztrófa utáni napokban a holland kormány fő célja az volt, hogy biztosítsa az áldozatok földi maradványainak biztonságos hazaszállítását, és a szakértők hozzáférését a katasztrófa helyszínéhez. Ennek érdekében bevetette a Moszkvával fenntartott, kétségtelenül jó kétoldalú kapcsolatrendszer minden elemét” – fogalmazott a Népszabadságnak Ko Clijnen, a hágai Clingendael Kutató Intézet igazgatója.

Miután az elsődleges célokat sikerült elérni, a holland kormány immár megengedhette magának, hogy az uniós külügyminiszterek keddi brüsszeli tanácskozásán határozottan elítélje az ukrajnai felkelőket támogató Oroszországot – fejtegette lapunknak a szakértő. „Hága elmozdulni látszik a Moszkvával szemben puha álláspontot elfoglaló olasz irányvonaltól a határozottabb fellépést követelő lengyel felé. Érintettsége miatt ma mindenki jobban odafigyel Hollandia véleményére, hosszabb távon azonban nem mi, hanem a németek, franciák, britek fogják meghatározni az EU külpolitikájának az irányvonalát” –mondta lapunknak Ko Clijnen, aki szerint országa már nem zárkózna el az orosz gazdaságot célzó szankciók bevezetésétől sem.

Ez valóban fordulatot jelentene a hollandiai álláspontban, amelyet eddig nagyban meghatároztak az Oroszországhoz fűződő gazdasági, kereskedelmi érdekek. Tavaly 7,2 milliárd eurót tett ki az Oroszországba irányuló holland kivitel, és a Shelltől a Philipsig máris nagyvállalatok sora lobbizik Hágánál az EU–orosz kapcsolatok befagyasztása ellen.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.