Bangkokban rekedt magyarok kálváriája
– Állatorvosként már sokszor voltam olyan helyzetben, hogy azonnal döntenem kellett, de olyanban még sosem, amikor nem tudtam befolyásolni saját sorsom alakulását. Thaiföldön pont ezt éltem meg – mondta Papp Endre, a Nyíregyházi Állatpark zoológiai igazgató-helyettese. Papp egyike volt annak a több tízezer utazónak, aki a távol-keleti országban rekedt az ottani tüntetések miatt. 48 órás, viszontagságokkal teli utazás után vasárnap érkezett haza.
Papp egy kollégájával, Takács Zoltán vezető állatgondozóval éppen egy elefántokkal foglalkozó konferencián vett részt, mikor ellenzéki erők megrohamozták a bangkoki repülőteret. Ezután több napra a thai fővárosban rekedtek.
A november 19-én kezdődött egyhetes konferenciára azért hívták meg Papp Endrét és Takács Zoltánt, mert egy műtét során a világon egyedülálló módon lézeres technikával kezelték egy elefánt agyarát. Ilyen beavatkozást még sehol máshol nem végeztek. A Nyíregyházi Állatparkban 2006 óta élnek afrikai elefántok.
Papp Endre háromszáz, a világ minden tájáról érkezett résztvevő előtt tartott előadása szép szakmai sikert aratott, s többen már a helyszínen jelezték a nyíregyháziaknak: szeretnék megtanulni az eljárást. Mindenkivel névjegyet cseréltek, de a sikernek nem örülhettek sokáig. Amikor Patayáról, a konferencia helyszínéről november 26-án elindultak Bangkokba, kiderült: a repülőteret nem tudják megközelíteni, az odavezető utakat lezárták.
– Patayán semmiről nem tudtunk, el voltunk zárva a külvilágtól – mondta Papp Endre. – Csak osztrák kollégáink mesélték, hogy aggódó telefonokat kaptak otthonról, mert a televíziós hírekben azt látták, zavargások kezdődtek a thai fővárosban. Azt érzékeltük, hogy a kialakult heléyzetben vendéglátóink is tanácstalanok. Úgy gondolták: a fővárosból még mindig könnyebb megszervezni a kijutást, mint egy távoli településről.
Mire november 26-án Bangkokba értek, zsúfolásig megteltek az ottani szállodák. A vendégek aggódva hallgatták a híreket, azt remélve, hogy mihamarabb sikerül elhagyniuk az országot.
– A Bangkokba érkezésünket követő két nap alatt ki sem tettük a lábunkat a szállodából. Nem azért, mert féltünk, hiszen a városban normális mederben folyt az élet, és mi sem érzékeltünk semmit abból, ami a reptér környékén történt. Szerveztük az utunkat haza. Alig aludtunk, mert az időeltolódás miatt az itthoniakkal csak éjszaka tudtunk beszélni.
A közös cél az volt, hogy mielőbb megpróbáljanak eljutni Szingapúrba, onnan pedig – az itthoniak közbenjárásával – Zürichbe. De amikor kiderült, hogy a kormányerők egyhamar nem fogják felszabadítani a repteret, úgy döntöttek, a lehető leghamarabb elhagyják a fővárost, és csak azután Thaiföldet. A két nyíregyházi november 28-án, pénteken értesült arról, hogy Bangkoktól 200-250 kilométerre délre két repteret megnyitottak. Az egyiket Pukhet-en, másikat U-Tapaon.
– Ez utóbbi nevét egy életre megjegyeztük – mondta Papp. – Ez volt az a katonai támaszpont, ahol november 28-án, pénteken éjfélkor végre sikerült repülőre szállnunk. Három óra múlva Szingapúrban földet értünk. Ekkor éreztük végre azt, hogy megnyílt előttünk a hazafelé vezető út.
Egy szingapúri állatorvos kollégánál éjszakáztak, majd szombaton felszálltak a Zürichbe induló gépre, ahonnan már sima útjuk volt Budapestre. Vasárnap reggel 9 órakor landolt a gépük Ferihegyen.
Hogyan élte meg Takács Zoltán a bangkoki napokat? A szállodában, miközben az interneten a legfrissebb híreket keresték, neki az tűnt fel, hogy egymást érik az épület előtt a taxik. Vezetőik egymást túlkiabálva próbáltak utasokat szerezni, miután a két déli reptér megnyílt: Pukhet, U-Tapao – ezt a két szót ismételték.
A nyíregyháziak a nagykövetség és a konferencia szervezőinek segítségével egy kisbuszon jutottak el az U-Tapao-ban lévő katonai légi bázisra.
– Kilátástalannak tűnt a helyzet ezen a reptéren – mondta Takács Zoltán. – Teljesen szervezetlenek voltak. Legalább ötezren tologntak ott, az emberek egymást taszigálva, lökdösve, kiabálva próbáltak jobb pozícióba kerülni, közelebb ahhoz a négy hölgyhöz, aki kézzel írta a repülőjegyeket.
A nyíregyháziakhoz csatlakozott a konferencia résztvevői közül egy szingapúri és egy idős újzélandi állatorvos. Takács Zoltán szerint ez utóbbi alighanem talán az életét köszönheti Papp Endrének, aki a pánik határán lévő idős férfi bőröndjéért többször is visszafordult, miután látta, gazdája már nem bírja vonszolni. Folyamatosan nyugtatgatták: haza fognak jutni, tartson ki.
Az első teremben több órát töltöttek el étlen-szomjan. A várakozók között sok pici gyerek is volt, ők szinte folyamatosan sírtak. A zsúfolt helységben légkondicionáló nem volt, a harminc fokos hőségben már-már elviselhetetlenné vált a bűz. Néhányan rosszul lettek.
Amikor egy üvegfolyosón végre sikerült átverekedniük magukat Takács Zoltánéknak a jegyekkel kezükben egy másik terembe, ahonnan már a repülő indulását várták, valamelyest nyugalmasabb lett a hangulat. Elcsigázott, meggyötört utasokat láttak mindenfelé. A várakozók többsége kínai és orosz volt. Az oroszok, amikor meghallották, hogy az ő gépük beszállásra kész, elkezdték énekelni a himnuszukat…
