De jelentős a fiatalok aránya a radikálisabb baloldali párt illetve az újonnan alakult pártok támogatói között. A spanyol fiatalok úgy érzik, hogy a politika összességében elfeledkezett róluk, A legnagyobb gondnak számító munkanélküliséggel nem foglalkoznak érdemben. 

Recseg-ropog az egész intézményrendszer, a korábbi kapaszkodók eltűntek.

Ez az első spanyol generáció, amely úgy érzi, hogy szüleinél rosszabbul fog élni – ha kell, akkor persze hajlandó kivándorolni, külföldön munkát keresni, de nem ebben látja a megoldást. Inkább egy új átmenetet szeretne, annak a hangulatával, megegyezéseivel, a politikusok közti konszenzussal.

Érdekes persze, hogy ezek a fiatalok jórészt nem is éltek a spanyol demokratikus átmenet idején, legfeljebb szüleik elbeszélései alapján élhetik át az 1976-1980 közti évek történéseit. Az átmenet nosztalgiáját felerősíti Adolfo Suárez egykori kormányfő múlt hónapban bekövetkezett halála: azóta ismét sokat beszélnek a több mint harminc évvel ezelőtti eseményekről.

A fiatalok értékítélete is egyfajta nosztalgiát tükröz: a legjobb kormányfő is Suárez, mellette egyedül a szocialista Felipe González kapott elfogadható értékelést, az 1994 óta hatalomra kerültek (José Maria Aznar és Mariano Rajoy konzervatív, illetve Zapatero szocialista vezetők) mind a bukottak kategóriájába tartoznak.

Kulturális értelemben, az értékrend vonatkozásában is a legtöbben elutasítják a konzervatív kormány elképzeléseit, a vitatott abortusztörvénnyel (amely még a magzat deformációja esetében sem teszi lehetővé a művi vetélést) kapcsolatban a fiatalok elutasítása több mint 70 százalékos, annak ellenére, hogy több mint 50 százalékuk hívő katolikusnak tartja magát.