Olaszország voksolt: baloldali fölény, patthelyzettel?

Ellentmondásos, kevéssé átlátható eredményt hoztak hétfő késő estig az elmúlt két nap olasz parlamenti választásai a nem végleges összesítés szerint.

A belügyminisztérium által közölt részadatok azt mutatták, a képviselőházban a Pier Luigi Bersani Demokrata Pártja (PD) uralta Bene Comune (Közjó) balközép pártszövetség vezetett a 75 százalékos választói részvétel mellett leadott szavazatok 31 százalékával. Ez így is többséget adna a baloldalnak az alsóházban. A Silvio Berlusconi exminiszterelnök nevével fémjelzett jobbközép Szabadság Népe (PdL) pártszövetsége 27,7 százalékon állt, míg a humoristaként is ismert Beppe Grillo tiltakozó, populista mozgalma, az Öt Csillag (M5S), amelyet „királycsinálónak” is tartottak, 25,6 százalékon. Mario Monti, a leköszönő kormányfő centristáinak a voksok mintegy tíz százalékával kell beérnie a képviselőházban. A Mediaset előrejelzése kisebb százalékos arányú, de szintén baloldali győzelmet valószínűsített.

Pier Luigi Bersani mutathatja az irányt
Italy's Democratic Party (PD) leader Pier Luigi Bersani (C) waves during his political rally in Rome, February 22, 2013. REUTERS/Remo Casilli (ITALY - Tags: POLITICS ELECTIONS)

Mindenesetre megfigyelők és a politikusok zöme is óvatosságra intett a részeredmények nyomán. Annál is inkább, mivel a felsőház, a szenátus adatai különösen bonyolultan alakultak a nap folyamán, a 15 órás urnazárást követően, komoly kérdéseket vetve fel Olaszország jövőbeli kormányozhatóságával kapcsolatban. Az Istituto Piepoli a RAI közszolgálati televízió számára készült előrejelzése szerint a balközépnek Montiékkal együtt is 37, a jobbközépnek pedig (az Északi Ligával és szintén Montiékkal) 18 mandátuma hiányzik a szenátusi többséghez. A szenátus mandátumait másképp, régiónként számítják ki a képviselőházéihoz képest - ezért is a különböző eredmény, nagyon hasonló választói akarat mellett. Regionális bontásban a PdL-nek százalékos hátránya ellenére is több szenátusi mandátuma lehet, mint a PD-nek. A Demokrata Párt felvetette az új választások lehetőségét, Angelino Alfano, a PdL első titkára viszont „nagyszerű sikerről” beszélt. A M5S a felsőházi 25 százalékával akár a legjobb önálló párteredményt érhette el, hiszen a balközép és a jobbközép egyaránt több formációból álló pártszövetségek. Lombardiában és Lazióban, valamint Molisében regionális választásokat is tartottak egyúttal.

A baloldali siker egy lehetséges Bersani-Monti koalíció irányában nyithatná meg az utat. - Nehéz megmondani, hogy milyen kormány alakulhat: több forgatókönyv is elképzelhető. A piacokat mindenesetre a Bersani-Monti koalíció nyugtatná meg a legjobban - mondta lapunknak adott értékelésében Molnár Anna Olaszország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója. Úgy vélte, az apolitikus, korrupcióellenes Grillo előretörésével, akinek mozgalma jelzi az olaszok kiábrándultságát a politikából, vége a kétpólusú olasz pártrendszernek. „Kérdés, mit csinál majd Beppe Grillo.”

- Mostantól a tisztesség lesz a politikai módi! - jelentette ki Grillo, az olasz politika „sötét lova”. Egyes előrejelzésekkel szemben ezzel együtt világossá vált, hogy a tiltakozó mozgalom nem söpörte el a nagy politikai pártszövetségeket. Mégis áttörésnek számít, hogy új pártként látványos antréval jutott be a római parlamentbe. Az olasz politikát és a nagy pártokat az elmúlt hónapokban visszaélések és korrupciós ügyek terhelték.

Európa a Monti-féle gazdasági reformpolitika folytatását várta a választásoktól az euróövezet harmadik legnagyobb, ám kétezermilliárd eurós adósságot maga előtt görgető gazdaságában. A hétfői piaci reakciók ellentmondásosak voltak: először, hetek óta példátlanul, 260 bázispont alá csökkentek a kötvényszpredek (az olasz állampapírok hozamtöbblete az irányadó német kötvényekéhez képest) a balközép fölényének hírére, ám 287-re ugrottak, amint nyilvánosságra kerültek a Berlusconinak kedvező szenátusi előrejelzések.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.