dr Le Quak | 2009. november 24. | 11:08:27
"nyílt levelükben nem a kormányt kritizálták, hanem azokat a kormánytól független testületeket, szervezeteket, pártokat, önkormányzatokat, amelyek véleményük szerint külföldi befektetők ellen irányuló lépéseket tettek"
A forumozók hangulatát összegezve: nyílt levelükben nem a kormányt kritizálták, hanem a népet.
Ez súlyos. Felveti a kollektív bűnösség kérdését, mert ezek a nagykövetek lényegében azt mondták, hogy a magyar nép kollektív bűnös. És itt teljesen mindegy, hogy miben. A kollektív bűnösséget alkalmazókat/hangoztatókat ugyanis a nemzetközi jog bűntetni rendeli, elévülési lehetőség nélkül. Javaslom, hogy tavasszal ezek ellen a nagykövetek (és társtetteseik ellen) nemzetközi bírósági fórumon eljárást kell kezdeményezni. Mivel az emberi jogok egyik legalapvetőbbikéről van szó, diplomáciai mentesség sem áll fenn.
nablaquadrat | 2009. november 24. | 10:07:50
Helyesírás:
"kutyavellness" helyesen "kutyawellness"
nablaquadrat | 2009. november 24. | 10:02:39
"[Bajnai von Wallis] Beszámolt arról: a nagykövetek konkrét ügyeket is felvetettek. Példaként Suez-csoportot Pécsett ért atrocitást említette. Példa nélküli módon, egy jogi vitát erőszakos úton próbált rendezni egy önkormányzat, amelynek az a dolga, hogy a jog betartását képviselje - idézte fel."
A pécsi önkormányzatnak nem "dolga" az ÖKÖLJOG képviselete. Azt kellő eréllyel képviseli a kormány. Lásd a kutyavellness esete az EU-val, amikor is az éhségsztrájkoló CNC-fejlesztő pályázót von Wallis kivezettette az általa minisztrált u.n. gazdasági és fejlesztési minisztériumból.
tengerimalac | 2009. november 24. | 08:46:21
Most nem leszek „népszerű” a véleményemmel! DE! Teljesen jogos, hogy felemelték a szavukat a nagykövetek! Miért? Mert ebben az országban állítólag vannak törvények, amik meghatározzák a játékteret! Ha valaki tenni akar valamit akkor tessék betartani ezeket! Ha nem tetszik egy szerződés, akkor törvények segítségével kell eljárni. Amúgy azt volna érdemes megvizsgálni, hogy az adott szerződések aláirkálásakor kik mennyit kaptak az előnytelen pontok bennhagyásáért! Mindaddig, amíg ez nem történik meg és nem követi felelősségre vonás ezeket a sötét üzelmeket, teljesen értelmetlen izmozni! És elértünk a törvényhozás felelősségéhez! Az a rahedli tetves jogász, amelyik bent traccsol a Parlamentben, ha csak ennyire képes, akkor itt az ideje váltani! Nem jogi dr-okat kell beszavazni, hanem olyanokat, akiknek van józan esze! Ha lenyírnák a jogi dzsungelt és egyszerű fekete-fehér törvényeink „hozódnának”, akkor az élet is egyszerűsödne! Nem folyna jogi és végtelen vita, hogy valami fekete-e, vagy csak nagyon-nagyon sötétszürke, amit még eltűr a jelenlegi jog! Mert most éveket vitáznak vesszőkön és szavakon, a lényeget és tartalmat meg figyelmen kívül hagyják! És most elvileg ellent mondok magamnak, de megértem, ha valaki ráunva erre izomból kezd dolgozni! De ez veszedelmes és bizony anarchiához vezet! A jogbiztonság fontos! De ahhoz betartható és egyértelmű törvények kellenek!
macskajancsi | 2009. november 24. | 06:22:10
a senkiházi bajnainak csak a neve jelent valamit, leginkább a hozzá méltó TÁRGYesetben: baj, na it(t)!
macskajancsi | 2009. november 24. | 06:18:01
a rabszolgatartók összevonták a szemöldöküket
és most be kell pisilnünk félelmünkben ?
várakozó | 2009. november 23. | 22:55:16
Moderálási alapelvek- komment törölve -
andras1 | 2009. november 23. | 20:36:33
Magyarországot súlyosan inzultálta néhány diplomata. A miniszterelnök milyen alapon lép hátrébb, hogy "bocsánat, itt nem a kormányt kritizálták, hanem a kormánytól független testületeket, pártokat". Hát a kutyaistenit, kinek a kormánya ez? Trinidad és Tobagoé? Hát ki nyújtja be a törvényjavaslatok 99%-át a Parlamentnek? Nem a Kormány?
basatu | 2009. november 23. | 20:10:34
A libás Gordon egy seggfej,ugyanis a nagykövetek beavatkoztak hazánk belügyeibe,ezért normális országba tiltakozó jegyzék a legenyhébb válasz,Súlyosabb ha a vétkes nagykövetet nemkívánatos személynek nyilvánítják.
hapsi | 2009. november 23. | 18:55:19
A hazai nemzeti vagyon az értékének a 10%-áért kelt el,ennek jelentős része a multikhoz került.Ez ajándék,szerintem.Az,hogy nem volt euro,svájci frank a válság kirobbanása után sok szakértő szerint annak volt köszönhető hogy a pénzt kiszivattyúzták az anyabankokba.Azon kívül szép összeget kaptak a hitelből is,amit nem kell visszafizetni.Ezeken kívül még mit akarnak?
piszkavas | 2009. november 23. | 18:42:38
Akik a betelepült cégek támogatását kritizálják, bizonyára nem ismerik annak működési mechanizmusát. Szó nincs ajándékról! A 90-es évek elején amikor nagy kaki volt, akkor igen csak úgy kaphattak támogatást, melyet semmilyen formában nem kellett visszatermelni.
De most nem ez a helyzet. Az EU nem is engedi, azonnal büntetne!!
ejmiakő | 2009. november 23. | 18:21:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
lorant | 2009. november 23. | 18:18:59
Persze hogy Magyarország érdekében. Igen. Mert ezek ilyen rendes emberek. Gondolom holnaptól mindegyik munkanélküli lesz mert azonnal visszahívja őket a küldő országuk, mivel hogy azok fizeti őket. Annyi meg minden nagykövettől elvárható (kivéve a magyartól) hogy saját országát képviselje.
hesperia | 2009. november 23. | 17:40:07
Aha.
Hát, Magyarország érdekében vonultak be, és öldököltek az oroszok is
1956.-ban. Most meg ezek is?
innocent | 2009. november 23. | 17:26:32
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 17:25:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Kappel Viktor | 2009. november 23. | 17:18:14
Nos, azt gondolom, hogy Bajnai és kormányának szerepe már csak annyi, hogy a maradék időre mentse, ami még menthető a baloldal hitelességének érdekében. Ez csak felemásra sikerülhet, mert a külföldi és a hazai érdekkörök egy részét ez kielégítheti, de az ország lakosságát már biztos nem. Az elszúrt 7 év bénaságait semmi nem mentheti. Új műsorhoz új férfi kell....
Kappel Viktor, másképp gondolkodó
újveterán2 | 2009. november 23. | 17:17:24
Lehet ezt a multik nélkül is jól csinálni, sőt több munkahelyet tesznek tönkre mint amit teremtenek! De erről a cikkről valahogy hallgatnak a hazai sajtóban:
"Megszületett az év legfontosabb gazdasági cikke a Financial Timesban. Abban a folyóiratban, amelyre oly árgus szemekkel tekint minden magára valamit is adó pénzügyi szakember, amelynek a magyar költségvetési hiányt ostorozó írásait véres kardként szokták körbehordozni az újabb és újabb megszorítások után ácsingózó közgarázdák. Most mégis csend van, ordító csend. A brit lap ugyanis azt az igen velős megállapítást tette, hogy Lengyelország Európa messze legjobban teljesítő gazdasága, s ennek legfőbb oka, - tus és dobpergés - "hogy Lengyelországban sokkal nagyobb a kis- és középvállalati szektor, mint a szomszédos országokban", ezért "kevésbé függ a külkereskedelemtől, mint kisebb szomszédai".
No, hát ezért a mély hallgatás. Ezért találni csak nagyítóval olyan hírportált, vagy napilapot, amely ezt leközölte volna - s azok is csak pár soros kishírként. Pedig most erről kellene zengenie az egész médiának, ezt kellene ronggyá elemezni a Világgazdságban, a HVG-ben, a Cash Flow-ban meg az összes olyan fórumon, ahol egyébként oly nagyon figyelnek, mit súg a londoni City. Persze akkor csúnyán rászakadna a plafon a szakma hazai "krémjére", a lengyellászlókra, vértesandrásokra és peccsnigmáriazitákra. E jeles gazdasági fenoménok munkássága ugyanis az elmúlt két évtizedben másból sem állt, mint a multinacionális nagytőke dicséretéből. Újra és újra prófétai lelkülettel hirdették a "nemzetközi pénzügyi körök elvárásainak" evangéliumát. Ami persze rajtuk kívül senkinek nem jelentett örömhírt - a mindenkori kormány azonban rendszeresen földig borult e nagy varázslók mágikus tudása előtt.
A Financial Times cikkét olvasva a bankreklám derék papucsférje is a homlokára csapna: Erről beszélek Nyuszómuszó! Mert erről beszélünk, győzködünk, ordítunk már hosszú évek óta mi, „felelőtlen, radikális dilettánsok”. Hogy az irdatlan adókedvezményekkel és gigászi állami támogatásokkal hazánkba csábított multinacionális nagytőke messze többet árt, mint használ. Évente eurómilliárdokat visznek ki az országból, miközben taccsra vágják magyar kis- és középvállalkozások ezreit. Hányszor elmondtuk, te jó ég! És a válasz, amellyel lesöpörték miden érvünket, rendre ugyanaz volt: a multik sok munkahelyet teremtenek, és olyan biztos financiális háttér áll mögöttük, amiről a csóró kis magyar cégek nem is álmodhatnak. Ezzel szemben számos tanulmány kimutatta már, hogy a működésük következményeképp becsődölt hazai vállalkozások megszűnése által jóval több ember kerül az utcára, mint ahányat a nagy gyárak hangárai fel tudnak szippantani – nem beszélve arról, hogy ugyanannyi kedvezménnyel és dotációval a magyar cégek akár másfélszer annyi munkahelyet is képesek lennének megteremteni, mint az idegen mammutvállalatok. A biztos háttérről pedig sokat tudnának mesélni a General Electric dolgozói, akik hónapok óta rettegve járnak dolgozni, s azon morfondíroznak a futószalag mellett, vajon melyikünk nem áll már ott jövőre.
Lengyelországban megtörtént az igazi rendszerváltás. Kissé ott is megkésett ugyan, de 2004-től a nemzeti radikális Jog és Igazságosság kitakarította a posztkommunista-globalista rablóelitet. A Kaczynski-ikrek egy laza mozdulattal beintettek az ott is mindig mindent jobban tudó neoliberális „szürkeállománynak”, és hozzáláttak egy nemzeti érdekeken nyugvó, a hazai vállalkozásokat támogató, és elsősorban a belső piac felpörgetésére épülő gazdaságpolitika építéséhez. Egy időre még a Tesco üzletláncot is száműzték az országból. Sajnos a varsói nemzeti koalíció 2007-ben szétesett. Az őket felváltó polgári liberális kormányzat már jobban igyekszik kedvében járni a multinacionális tőkének, ám – mivel nem neoliberális ámokfutókról van szó – alapjait tekintve nem tértek le az előző három évben kitaposott útról.
S lám, az eredmény még véletlenül sem a nagytőke pánikszerű menekülése, egekbe szökő munkanélküliség, és pénzügyi armageddon lett – hanem Európa legjobban teljesítő gazdasága, az Unió egyik motorja, amely lassan, de biztosan építi magát regionális középhatalommá. A lengyelek mindezt alig öt év alatt érték el. Ha jövőre jól döntünk, 2015-ben átvehetjük tőlük a vezetést!"
immortal | 2009. november 23. | 17:17:03
Ezek szerint mások szerint is kurvaország ez itt.
volvo340 | 2009. november 23. | 17:09:00
Valóban Ennyit ér a Hatalom?
Hogy egy országot feláldozzanak érte!
Az MSZP, és az SZDSZ, egyáltalán, tudatában vannak, mit tettek az országunkkal, és annak népével!Gyurcsányok, Bajnaik,Kókák, Veresek!
És itt, és most, nemcsak az anyagi előnyökkel járó, osztogatás, fosztogatás, mutyizásra, gondolok!
Ezek is, rémisztően nagy károkkal jártak!
Az anyagiak, nem könnyen de, viszonylag gyorsan pótolhatóak!
Sokkal, de sokkal nagyobb a baj, a tudatosan leépített, morális, erkölcsi, kulturális, nemzeti hovatartozás, stb. szintjén elkövetett bűn!
Élen, az eltorzított liberális eszmékkel!
És, ezek a BŰNÖK, megbocsáthatatlanok!
Még, nem mindent tudunk bizonyítani, de közeleg az idő, mikor bizonyossá válik, mindenki számára, az idegen érdekeket gátlástalanul, fölébe helyezték, a haza ellenében!
S tették mindezt, egy tál lencséért!
Lehet büntetni a lopásokat börtönnel, vagyonelkobzással! Lehet esélyt adni a büntetés letöltése után a tisztességes élethez!
De a haza ellen elkövetett bűnökre, nincs feloldozás, életük végéig viselniük kell az életfogytig tartó börtön mellett, a szégyen bélyegét, mind azoknak, akik részt vettek az árulásban!
A fent leírtak alapján, még, mint ellenzéket sem szabad elfogadni őket!
Nagy az ő vétkük!
maximilien | 2009. november 23. | 16:55:19
höhöhöhö.
fordítás: "Magyarország érdekében" = a magyarországi tőkések, a Magyarországon tőkével rendelkező külföldi tulajdonosok, illetve a Mo-on jelenlévő külföldi vállalatok magyar felsőmenedzsementje és résztulajdonosai érdekében.
ez összesen a lakosság 1-2%-a, maximum.
fontos észben tartani, hogy amikor "Magyarország érdekéről", neadjisten a "magyar gazdaság érdekeiről" beszélnek, akkor mindig a társdalom eme felső 1-2%-áról van szó.
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 16:53:58
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 16:53:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
vakablak | 2009. november 23. | 16:52:37
Dugulj már el, gyerek. Nem megy, hülyeségeket irkálsz, nem engedi a moderáló szoftver, távozhatsz.
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 16:52:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 16:52:22
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 16:51:18
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 16:50:34
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Finalitás | 2009. november 23. | 16:50:34
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 16:50:09
Moderálási alapelvek- komment törölve -
vakablak | 2009. november 23. | 16:49:58
Ha már nyílt a levél, nem ártott volna rögtön meg is jelentetni. Értem én, ez egy MTI-hír és nol-átvétel, de attól még a levelet a nol is leközölhette, majd ehhez a hírhez kapcsolhatta volna. Csak hogy magunk is lássuk, pontosan mit is írtak a nagykövetek, s ne csak pont Cser-Palkovics „demagóg szar” András tolmácsolásában értesüljünk a Fidesz sajátos értelmezéséről.
kerecsensolyom | 2009. november 23. | 16:49:41
Moderálási alapelvek- komment törölve -
csavisz | 2009. november 23. | 16:47:37
Magyarországon több mint 500 ezer embernek adnak munkát?
Mennyiért is?
Milyen körülmények között?
Mennyi támogatást,adókedvezményt kapnak?
Ebből a támogatásból,mennyi Magyar céget és munkahelyet lehetne teremteni?
Kellenek nekünk ezek a gyarmatosítók?
Ez a Magyar kormányfő kiált megint az országáért?
üdv:csavisz
innocent | 2009. november 23. | 16:40:59
Moderálási alapelvek- komment törölve -
innocent | 2009. november 23. | 16:39:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Moliere | 2009. november 23. | 16:34:59
Ők olyan jók és okosak, hogy Magyarország érdekeit is jobban tudják, nem beszélve arról, hogy közben nyilván a sajátjaikét is.
Egyébként, csak halkan mondom, a diplomáciában ez NAGYON durva megszólalás, lényegében nyílt fenyegetés volt.
Jófejek.
silenthill1 | 2009. november 23. | 16:31:27
"Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy a külföldi befektetők Magyarországon több mint 500 ezer embernek adnak munkát. Kiemelte: ha csak ebbe belegondolunk, akkor is világosan látszik, milyen óriási vesztenivalója van az országnak; ezért komolyan kell venni a figyelmeztetéseket."
Aha, persze. A Samsung meg benyelt több milliárd állami támogatást, hogy ide települjön, és feketén dolgoztat. Mert ők ezzel jól járnak...
újveterán2 | 2009. november 23. | 16:31:05
"Megszületett az év legfontosabb gazdasági cikke a Financial Timesban. Abban a folyóiratban, amelyre oly árgus szemekkel tekint minden magára valamit is adó pénzügyi szakember, amelynek a magyar költségvetési hiányt ostorozó írásait véres kardként szokták körbehordozni az újabb és újabb megszorítások után ácsingózó közgarázdák. Most mégis csend van, ordító csend. A brit lap ugyanis azt az igen velős megállapítást tette, hogy Lengyelország Európa messze legjobban teljesítő gazdasága, s ennek legfőbb oka, - tus és dobpergés - "hogy Lengyelországban sokkal nagyobb a kis- és középvállalati szektor, mint a szomszédos országokban", ezért "kevésbé függ a külkereskedelemtől, mint kisebb szomszédai".
No, hát ezért a mély hallgatás. Ezért találni csak nagyítóval olyan hírportált, vagy napilapot, amely ezt leközölte volna - s azok is csak pár soros kishírként. Pedig most erről kellene zengenie az egész médiának, ezt kellene ronggyá elemezni a Világgazdságban, a HVG-ben, a Cash Flow-ban meg az összes olyan fórumon, ahol egyébként oly nagyon figyelnek, mit súg a londoni City. Persze akkor csúnyán rászakadna a plafon a szakma hazai "krémjére", a lengyellászlókra, vértesandrásokra és peccsnigmáriazitákra. E jeles gazdasági fenoménok munkássága ugyanis az elmúlt két évtizedben másból sem állt, mint a multinacionális nagytőke dicséretéből. Újra és újra prófétai lelkülettel hirdették a "nemzetközi pénzügyi körök elvárásainak" evangéliumát. Ami persze rajtuk kívül senkinek nem jelentett örömhírt - a mindenkori kormány azonban rendszeresen földig borult e nagy varázslók mágikus tudása előtt.
A Financial Times cikkét olvasva a bankreklám derék papucsférje is a homlokára csapna: Erről beszélek Nyuszómuszó! Mert erről beszélünk, győzködünk, ordítunk már hosszú évek óta mi, „felelőtlen, radikális dilettánsok”. Hogy az irdatlan adókedvezményekkel és gigászi állami támogatásokkal hazánkba csábított multinacionális nagytőke messze többet árt, mint használ. Évente eurómilliárdokat visznek ki az országból, miközben taccsra vágják magyar kis- és középvállalkozások ezreit. Hányszor elmondtuk, te jó ég! És a válasz, amellyel lesöpörték miden érvünket, rendre ugyanaz volt: a multik sok munkahelyet teremtenek, és olyan biztos financiális háttér áll mögöttük, amiről a csóró kis magyar cégek nem is álmodhatnak. Ezzel szemben számos tanulmány kimutatta már, hogy a működésük következményeképp becsődölt hazai vállalkozások megszűnése által jóval több ember kerül az utcára, mint ahányat a nagy gyárak hangárai fel tudnak szippantani – nem beszélve arról, hogy ugyanannyi kedvezménnyel és dotációval a magyar cégek akár másfélszer annyi munkahelyet is képesek lennének megteremteni, mint az idegen mammutvállalatok. A biztos háttérről pedig sokat tudnának mesélni a General Electric dolgozói, akik hónapok óta rettegve járnak dolgozni, s azon morfondíroznak a futószalag mellett, vajon melyikünk nem áll már ott jövőre.
Lengyelországban megtörtént az igazi rendszerváltás. Kissé ott is megkésett ugyan, de 2004-től a nemzeti radikális Jog és Igazságosság kitakarította a posztkommunista-globalista rablóelitet. A Kaczynski-ikrek egy laza mozdulattal beintettek az ott is mindig mindent jobban tudó neoliberális „szürkeállománynak”, és hozzáláttak egy nemzeti érdekeken nyugvó, a hazai vállalkozásokat támogató, és elsősorban a belső piac felpörgetésére épülő gazdaságpolitika építéséhez. Egy időre még a Tesco üzletláncot is száműzték az országból. Sajnos a varsói nemzeti koalíció 2007-ben szétesett. Az őket felváltó polgári liberális kormányzat már jobban igyekszik kedvében járni a multinacionális tőkének, ám – mivel nem neoliberális ámokfutókról van szó – alapjait tekintve nem tértek le az előző három évben kitaposott útról.
S lám, az eredmény még véletlenül sem a nagytőke pánikszerű menekülése, egekbe szökő munkanélküliség, és pénzügyi armageddon lett – hanem Európa legjobban teljesítő gazdasága, az Unió egyik motorja, amely lassan, de biztosan építi magát regionális középhatalommá. A lengyelek mindezt alig öt év alatt érték el. Ha jövőre jól döntünk, 2015-ben átvehetjük tőlük a vezetést!"
kftkft | 2009. november 23. | 15:38:40
sajnos ez a kiegészítő -FF- nagyon jót tesz a nol oldalainak: Flashblock 1.5.11.2: https://addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/433
Miura | 2009. november 23. | 15:17:22
"úgy érezték, hogy Magyarország érdekében meg kell szólalniuk"
Ó, hát persze! Biztosan nem is a saját érdekükben lépnek...
Összeszorul a szívem ettől az önzetlenségtől.
|