Azzal hencegett, hogy az Iszlám Állam tagja

Németországban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetben viselt tagság gyanúja miatt letartóztattak egy szíriai férfit - közölte csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség. A német sajtó szerint az illető menedékkérő, és egy Berlin melletti befogadóállomáson tartóztatták le.
A súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a Shaas E. M. néven azonosított 19 éves szíriai állampolgár 2013-ban csatlakozott az terrorszervezethez és legalább 2015 augusztusáig annak tagjaként tevékenykedett Szíriában. Részt vett fegyveres műveletekben, később pedig az volt a feladata, hogy élelmiszert szállítson támaszpontok között.

A közlemény szerint az illető ellen a potsdami ügyészség indított eljárást bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodás gyanúja miatt. A gyanúsítottat kedden vették őrizetbe, szerdán pedig letartóztatták és az eljárást átvette a szövetségi legfőbb ügyészség.

A közleményben kiemelték, hogy az ügy nem áll összefüggésben a Belgiumban és Franciaországban elkövetett terrortámadásokkal, és egyelőre nincs arra utaló információ, hogy a letartóztatott fiatalember konkrét merényletet tervezett vagy készített elő.

A Der Tagesspiegel című lap szerint egy menedékkérőről van szó, aki egy Potsdam környéki szálláson lakott, és úgy került a Brandenburg tartományi bűnügyi hivatal Szalafisták nevű terrorellenes nyomozócsoportjának látókörébe, hogy környezetéből bejelentést tettek a hatóságoknál arról, hogy henceg az IÁ-hoz fűződő kapcsolataival.

A német fővárost, Berlint körülölelő Brandenburg a hatóságok értékelése szerint a fekvése révén kiváló terep a szélsőséges iszlamistáknak műveletek előkészítésére, elrejtőzésre vagy arra, hogy tagokat toborozzanak az IÁ-nak. A helyi hatóságok 200 iszlamista ellen folytatnak eljárást és 80 veszélyesnek ítélt iszlamistát tartanak megfigyelés alatt a Der Tagesspiegel szerint. Számos eljárás menedékkérőktől származó - háborús bűnösökre vagy IÁ-támogatókra vonatkozó - értesüléseken alapul. A hatóságok valamennyi ilyen információnak utána járnak, de nem elsősorban a menedékkérőkre összpontosítanak, hanem a Csecsenföldről vagy a Kaukázus északi részének más vidékeiről érkezett iszlamistákra, akik már hosszabb ideje Brandenburgban élnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.