galéria megtekintése

Európát is elérte a Zika vírus

0 komment


Veres Dóra
NOL

Négy hónappal az olimpiai játékok előtt megkezdik a sportlétesítmények helyszínének megtisztítását a szúnyogok petéitől, és rendszeresen irtják majd a Zika vírus, a sárgaláz, a dengue-láz és a chikungunya-láz kórokozóját is terjesztő egyiptomi szúnyogokat. A brazil egészségügyi miniszter azzal igyekszik megnyugtatni az embereket, hogy az augusztus ott hűvösebb és szárazabb időszak, és jóval kevesebb lesz a szúnyog.

Alig néhány hónappal az olimpiai játékok előtt még mindig aggodalomra ad okot a többek között Zika vírust is terjesztő egyiptomi szúnyog. Brazíliában az eddig ismert legsúlyosabb járványt élik át. Ahogy arról beszámoltunk, egyre nő azoknak a csecsemőknek a száma, akik Zika vírussal fertőzött anyától születtek. Október óta – ekkor figyeltek fel a hatóságok a járványra – 3 893 mikrokefáliás esetet jelentettek.

Irtják a szúnyogokat El Salvadorban
Irtják a szúnyogokat El Salvadorban
Jose Cabezas / Reuters

A Zika vírust az 1940-es években fedezték fel. A betegség enyhe lázzal, fájdalommal és szempirossággal jár, ez általában néhány nap vagy egy hét alatt elmúlik. A fertőzöttek 80 százaléka azonban teljesen tünetmentes – írja a CNN, megjegyezve, a szakemberek arra figyeltek fel, hogy a fertőzött területeken sokkal több a kis fejjel született, vagyis mikrokefáliás csecsemők száma, noha a közvetlen kapcsolatot még nem bizonyították.

 

A brazil egészségügyi minisztérium azt ígéri, mindent megtesz, hogy az augusztus 5-én kezdődő játékokra megszabaduljanak a rovaroktól. Négy hónappal az olimpiai játékok előtt megkezdik a sportlétesítmények helyszínének megtisztítását a szúnyogok petéitől, a sportesemény ideje alatt pedig naponta tartanak majd szúnyogirtást – írja a BBC.

Jelenleg sem védőoltás, sem gyógyszer nem áll rendelkezésre a Zika vírus megelőzésére. Az utazók kizárólag a szúnyogcsípések elkerülésével tudják megelőzni a betegséget, vagyis megfelelő rovarriasztóval és öltözettel. S noha eddig úgy tudták, hogy a betegséget a szúnyogok terjesztik, az amerikai járvány- és közegészségügyi központ (CDC) legújabb jelentése szerint a vírus szexuális érintkezés során és vérátömlesztéssel is elkapható.

Európát is elérte a vírus 

Három britnél mutatták ki a Zika vírust, akik korábban Kolumbiában, Suriname-ban, illetve Guyanában jártak. A brit közegészségügyi hivatal nem árult el részleteket az esetekkel kapcsolatban, azonban hangsúlyozta, a vírust kizárólag az érintett területen kaphatták el a fertőzöttek.

A kór kifejezetten veszélyes a várandós nőkre, mert fertőzés esetén a méhlepényen keresztül a magzat is megkaphatja a betegséget. Épp ezért az amerikai járványügyi hatóság a héten arra figyelmeztette a terhes nőket, hogy ne utazzanak Latin-Amerika és a karibi térség azon területeire, ahol a fertőzés jelen van. Az érintett országok: Brazília, Kolumbia, El Salvador, Francia-Guyana, Guatemala, Haiti, Honduras, Martinique, Mexikó, Panama, Paraguay, Suriname, Venezuela és Puerto Rico.

Ne essenek teherbe, amíg a járvány tart

Brazíliában, Salvadorban, Kolumbiában és Jamaicában arra kérik a nőket, a járvány végéig várjanak a teherbe eséssel a lehetséges súlyos következmények miatt. Eduardo Espinoza, Salvador egészségügyi miniszter-helyettese azt nyilatkozta, az volna a legcélszerűbb, ha a nők 2018-ig semmiképp se esnének teherbe, hogy elkerüljék a vírusfertőzés miatti rendellenességet.

A nőjogi aktivisták nemtetszésüknek adtak hangot. Salvadorban ugyanis 1998 óta az abortusz minden formája tilos. A bigottan katolikus ország alkotmánya a magzat élethez való jogát a fogantatástól számítva a legszigorúbban védi, nem számít, nemi erőszakból vagy vérfertőzésből fogant-e a gyermek, súlyos beteg-e, és az sem, hogy a szülés veszélyezteti-e az édesanya életét. Emberi jogi aktivisták azt szeretnék, ha a Zika vírusra való tekintettel mérsékelnék a magzatelhajtásra vonatkozó törvényt tekintettel arra, hogy sok esetben a terhesség nem tervezett, nemi erőszak következménye.

– Elképesztően naiv dolog a kormány részéről arra kérni a nőket, halasszák el a teherbe esést egy olyan környezetben például, mint Kolumbia, ahol a terhességek több mint 50 százaléka nem tervezett, és a térségben a szexuális erőszak rendkívül gyakori – idézi a Tribune Monica Roát, a Women's Link Worldwide nevű civilszervezet alelnökét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.