Azonnali vizsgálatot akarnak Magyarország ellen

Haladéktalanul kezdje meg az Európai Bizottság a magyarországi demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok alapos vizsgálatát, majd ennek alapján értékelje, hogy fennáll-e az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti súlyos jogsértés kockázata - áll az Európai Parlament szocialista frakciójának a magyarországi helyzetről szóló, lapunk birtokába jutott állásfoglalás-tervezetében. A jövő szerdai plenáris szavazásra az EP több politikai csoportja saját határozattervezetet készít.
Megismételve az idén júniusban elfogadott EP állásfoglalás vonatkozó részeit, a szocialisták tervezete ismét felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kezdjen mélyreható vizsgálatot annak feltárására, sor került-e Magyarországon az unió alapját képező értékek súlyos, rendszerszintű megsértésére. Vagyis azt kéri a baloldali frakció az ezt eddig elutasító uniós "kormánytól", hogy indítsa el a végső soron a szankcionálás lehetőségét is tartalmazó 7. cikkely szerinti eljárás első szakaszát. (Az eljárás első szakasza a tények megállapítására korlátozódik, nem helyez kilátásba büntetést).

A szocialisták úgy vélik, hogy az utóbbi évek alkotmányos, jogi és politikai fejleményei együttesen rendszerszintű fenyegetést jelentenek a magyarországi jogállamiságra. Sajnálattal állapítják meg, hogy az Európai Unió nem lépett fel kellő eréllyel ezzel szemben, így hozzájárult a másutt, például Lengyelországban tapasztalható, hasonlóan aggasztó jelenségekhez.

A parlamenti baloldal határozottan bírálja az Európai Bizottság, és a kormányközi döntéshozó fórum, a Tanács tétlenségét. A kötelezettségszegési eljárást ugyan fontos eszköznek ítéli az egyes jogsértések kiküszöbölésére, de alkalmatlannak az EU alapvető értékeinek folyamatos és szisztematikus megsértésével szemben. Az állásfoglalás-tervezet egyúttal üdvözli, hogy az Európai Bizottság nemrégiben nyilvántartásba vette a 7. cikkely aktiválására felszólító európai polgári kezdeményezést.
A szocialisták aggasztónak tartják a Magyarországon nemrégiben elfogadott menekültügyi és határrendészeti jogszabály-módosításokat, köztük azt a sebtiben elfogadott intézkedéssorozatot, amelynek nyomán rendkívül megnehezült, sőt csaknem lehetetlenné vált a nemzetközi védelem biztosítása a migránsok és a menedékkérők számára. Kifogásolják emellett a menedékkérők kriminalizálását, a visszaküldés tilalmára vonatkozó elv megsértését, az idegengyűlöletet terjesztő retorikát, amely a migránsokat szociális problémákkal és biztonsági kockázatokkal azonosítja.

A szöveg felszólítja az Európai Bizottságot, hogy folytassa vizsgálatait és a teljes jogi eszköztárát vesse be annak érdekében, hogy biztosítsa az európai uniós támogatások átlátható és szabályszerű felhasználását Magyarországon.

A tervezet - ugyancsak a korábbi állásfoglalást idézve - felkéri a Bizottságot arra is, hogy készítsen éves jelentéseket az alapvető jogok, a demokrácia és a jogállamiság helyzetéről valamennyi tagállamban. Ha bárhol jogsértést tapasztal, hozzon kötelező erejű döntéseket ezek megszüntetése érdekében. Ezt elősegítendő, az EP állampolgári jogi bizottsága önálló jelentést készít, amelyben jogszabályi javaslatot tesz a jogállamiság védelmét biztosító uniós eszközre - áll az EP szocialista frakciójának állásfoglalás-tervezetében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.