galéria megtekintése

Monarchiát épít Orbán barátja, de csúnya véget érhet a kísérlet

6 komment


Kőműves Anita

Feleségének és fiának alakít ki posztokat Ilham Aliyev azeri elnök, az egykori KGB-főnök gyermeke. Az alacsony olajár azonban veszélyezteti a dinasztia jövőjét.

Egyes körzetekben már most késnek a nyugdíjak. A költségvetés egyre súlyosabb gondokkal küzd, és ha a kőolajárak nem indulnak meg valami csoda folytán felfelé, akkor még nagyobb lyuk tátong majd a büdzsén. Márpedig ha nincs nyugdíj, akkor egyre több helyen fognak tüntetni – magyarázza a hétfőn tartott azeri népszavazás hátterét Alakbar Raufoglu. Az Egyesült Államokban élő azeri újságíró lapunknak elmondta: a 29 alkotmánymódosításról kiírt referendumnak egyértelműen az a célja, hogy sürgősen megerősítse az Ilham Aliyev elnök és családja kezében összpontosuló hatalmat. Még azelőtt, hogy súlyosbodna a gazdasági válság és még elégedetlenebbé válik a lakosság.

A szinte biztosan Aliyev szándé­kainak megfelelően végződő népszavazás korlátozza a szólásszabadságot, tovább nyirbálja a korábban már is megbénított parlament hatalmát és új pozíciókat hoz létre. Az államfő alelnököket nevezhet ki maga mellé, közülük az „első számú” magasabb rangban lesz, mint a miniszterelnök. Bármikor feloszlathatja a parlamentet, és ötről hét évre hosszabbodik az elnöki mandátum.

Az azeri ellenzéki média szerint Aliyev azt készíti elő, hogy még nagyobb hatalmat adjon családja kezébe. Feltételezések szerint az erős alelnöki posztra felesége, Mehriban Ali­yeva esélyes. Fia számára is előkészíti a terepet. A meydan.tv portál szerint a nevét nagyapjától, az egykori elnöktől és korábbi szovjet pártvezetőtől öröklő, 19 éves Heydar Aliyev minél korábbi politikai karrierjét szolgálhatja, hogy a parlamenti választásokon való indulás korhatárát 18 évre szállítják le. Az elnöki poszt betöltésének sem lesz alsó életkori határa – ez eddig 35 év volt. 

 

„Monarchia készül” – mondta egy helyi lakos a BBC-nek. Az azeri kormány szerint azonban minderre a demokrácia, a biztonság és a stabilitás érdekében van szükség: „Az országnak csak jót fog tenni, ha a fiatalok is lehetőséget kapnak a politikában.”

A kilencmilliós kaukázusi országot 1993 óta vezeti az Aliyev család. A gazdaságban egészségtelenül nagy atz olajj túlsúlya, így az olajárak zuhanása óta válság van. Már az egykori azeri KGB-főnök, Heydar Aliyev is vaskézzel irányította az országot, ám 2003-ban hatalomra lépett fia az utóbbi években különös kegyetlenséggel nyomta el ellenzékét. Több mint száz politikai fogoly ül börtönben, ellenzéki pártok és sajtóorgánumok már gyakorlatilag alig léteznek, ami rendszeresen kiváltja a nyugati kormányok és nemzetközi jogvédő szervezetek kritikáját.

Ilham Aliyev. Minden határt eltörölne
Vugar Amrullayev / Reuters

– Hirtelen, júliusban írták ki a népszavazást. Körülbelül akkor, amikor kiderült, hogy a gazdaság rosszabb állapotban van, mint gondolták – magyarázta lapunknak Raufoglu. Úgy véli, az új szabályok közül az a legfontosabb az elnök számára, amelyik lehetővé teszi az idő előtti választások kiírását.

A jelenlegi szabályok szerint 2018-ban lenne a következő elnökválasztás, de addig olyan súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhet az ország, hogy az már veszélyes lenne a rezsimre nézve. Így Raufoglu szerint a legvalószínűbb, hogy hamarosan előre hozott elnökválasztást írnak ki, s újabb hét évre megválasztják az ország urát.

A helyiek aggályai magyar kormányzati körökig egyelőre nem érnek el. Épp ellenkezőleg, márciusban maga Orbán Viktor miniszterelnök volt az, aki egy Bakuban tett látogatás alkalmával Magyarország nagy barátjának nevezte azerbajdzsánt. Az Orbán-kormány kifejezetten jó viszonyt ápol az Aliyev-rezsimmel. Magyarország egyik nemzetközi felhördülést keltő akciója volt, amikor 2013-ban átadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, azt az azeri őrnagyot, akit Magyarországon életfogytiglanra ítéltek egy örmény tiszttársa brutális meggyilkolásáért 2004-ben Budapesten. Safarov – aki egy baltával lefejezte áldozatát – a visszatérése után azonnal amnesztiát és életjáradékot kapott, hősként ünnepelték, Örményország viszont megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. (Safarov magyarországi perében a védelem elővette azt az érvet is, hogy Azerbajdzsánban nem bűn végezni egy örménnyel.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.