Az iszlámmal játszadozik a francia jobboldal
Persze tudni lehetett előre, és a dolog politikai célja is ez volt, hogy a nemzeti kérdésekről, nemzeti identitásról politikusok által szervezett viták mindig a nemzet megosztásához vezetnek, hiszen alig elképzelhető, hogy ezekben a kérdésekben teljes nemzeti konszenzus legyen. Sarkozynek is ez volt a célja a dologgal: egyrészt persze elbizonytalanítani a baloldalt, másrészt visszacsábítani a szélsőjobboldalhoz lassan visszaáramló szavazókat (Sarkozy 2007-es, az elnökválasztásokon való győzelmét elhozó tábora nagyjából egynegyede – a felmérések szerint – „Le Pennel értett egyet, de Sarkozyre szavazott”, mert előbbit esélytelennek tartotta a győzelemre).
Már a vita kezedetén is komoly kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy helyes-e, ha egy ilyen súlyú ügyben a kormány – a rendőri prefektúrákon lebonyolított – vitákat szervez, vagy mennyiben tekinthető a dolog egyszerű politikai számításnak (a franciák háromnegyede vélekedik így). Aztán egy idő után valósággal elszabadult a pokol. Egyes források szerint prefektúrákra postán, vagy interneten beküldött „állampolgári hozzszólások” egynegyedét nem is lehet közzétenni tömény rasszizmusuk miatt, a szélsőjobboldali Nemzeti Front egyértelműen kisajátította magának a vitát és egyre jön fel a közvéleménykutatásokban, míg a svájci minaret-ügy teljesen egyértelművé tette a kérdést: valójában nem a francia nemzeti identitásról van szó, hanem a bevándorlásról és különösen az iszlám jelenlétéről.
Franciaországban a muzulmánok számát három és félmillió és hatmillió közé teszik (a kérdés megítélésének eltérő módszerei miatt ez a nagy eltérés), akiknek több mint a fele már francia állampolgár: többek között ezért is elképzelhetetlen a francia sajtóban az a gyakorlat – leszámítva a szélsőjobboldali lapokat -, mely a magyarországiban általános, azaz például „bevándorlók lakta külvárosokról” értekezni. A franciaországi muzulmánok nagyjából harmada mondja magát hívőnek és kevesebb mint negyedük látogatja péntekenként a mecseteket. Éppen ezért az ügy teljes kisiklását mutatja, hogy a nemzeti identitás helyett a bevándorlás lett a téma – ez azért nem áll oly messze Sarkozy terveitől –, a bevándorlás apropóján pedig az iszlám.
A politikusok, ideértve Nicolas Sarkozyt is, már menekülnének a dologtól: néha jobb nem tudni mit is gondol igazából a nép. Ma már a fő cél, hogy valahogy kivegyék az irányítást a szélsőjobb kezéből, amely a neki legmegfelelőbb szerepet játszhatja el: a nép hangjáét a politikusokkal szemben. Az elnök a tüzet oltandó, egy a „Le Monde”-ban közzétett nagyívű publicisztikájában fejtette ki az álláspontját, mely egyszerre probált eleget tenni a republikánus elveknek, de a lehető legkevesebb szavazatot veszíteni a szélsőjobbról. Jellemzően a szöveg szinte kizárólag az franciaországi iszlámról szól, mely miatt a franciák állítólagosan „szenvednek identitásuk elvesztésétől”.
Mindenestre nehéz lesz visszagyömöszölni a szellemet a palackba, ahogy egy baloldali politikus fogalmazott: „lőporos hordók közelében nem játszunk gyufával. Még politikai számításból sem.”
