Az EU nagyon megérdemelt egy jó napot

Ritka pillanat: az EU vezetése, a brüsszeli központ munkatársai és a sajtó együtt ünnepelt.

Amikor ma reggel felkeltem, nem hittem, hogy ilyen jó nap lesz – kezdte Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke rendkívüli beszédét azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió nyerte az idei Nobel-békedíjat.

Nagy megtiszteltetés mind az 500 millió állampolgárnak, a tagállamoknak, és az intézményeknek is – mondta a portugál politikus, aki szerint a békedíj elismeri azt a különleges projektet, az EU-t, amely a polgárok és a világ érdekeiért dolgozik. Barroso felidézte, hogy a pusztító második világháború után egyesültek az európai államok a béke érdekében, és a közös európai érdekek mentén építették ki az uniót.

Szabadság, demokrácia, jogállamiság, és az emberi jogok tisztelete – sorolta fel Barroso az EU alapértékeit, hozzátéve, hogy ezek után világszerte áhítoznak az emberek. Az EU ezeket az értékekért harcol szerte a világon – jelentette ki Barroso.

Az EU az egész világnak inspirációt jelent és a nemzetközi közösségnek szüksége van egy erős unióra – közölte Barroso. Az EB-elnök szerint a világ világos üzenetet küldött: az EU értékes, és meg kell őrizni.

Bizottsági dolgozók is leszivárogtak a sajtóterembe, hogy együtt ünnepeljenek az unió adminisztrációjának vezetőjével. Barroso beszédét – a sajtótermi szokásoktól eltérően – taps fogadta. Az EU már nagyon megérdemelt egy jó napot. A Nobel-bizottság azt üzente az európaiaknak, a 60 éve megkezdődött integráció a lehető legjobb, ami a kontinenssel történt, tessék folytatni.

Mi az EU telefonszáma? - gúnyolódott egykoron Kissinger. A brüsszeli norvég nagykövet, Atle Leikvoll mindenesetre Barrosónak adta át a gratuláló csokrot a Nobel-díjért
European Commission President Jose Manuel Barroso (L) receives flowers from Atle Leikvoll, Norway's Ambassador to the European Union, at the EC headquarters in Brussels October 12, 2012, after the European Union won the Nobel Peace Prize for its long-term role in uniting the continent, an award seen as morale boost for the bloc as it struggles to resolve its debt crisis. The Norwegian Nobel Committee praised the 27-nation EU for rebuilding after World War Two and for its role in spreading stability to former communist countries after the 1989 fall of the Berlin Wall. REUTERS/Yves Herman (BELGIUM - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.