Az Economist a politikai elit Wikipédiája
"Az újság, amelyet nem olvasnak milliók" - hirdette magáról a The Economist a kilencvenes évek elején. Talán a kiadó és a szerkesztőség sem bánja azonban, hogy mára meg kellett válni az exkluzivitást sugalló szlogentől: a brit lapból ugyanis hetente 1,4 millió példány fogy világszerte. Az elmúlt tíz évben az eladott példányszám megduplázódott, és a növekedést a válság és az internet elterjedése sem állította meg. Míg világszerte sorra mennek tönkre a nyomtatott napi- és hetilapok, vagy térnek át az online kiadásra, az Economist példányszáma és hirdetési bevételei tovább emelkednek.
A tömör, néha száraznak tartott stílusáról elhíresült lap a legnagyobb példányszám-növekedést Észak-Amerikában könyvelhette el. - Ennek talán az az oka, hogy az amerikai hetilapok folyamatosan kísérleteznek, és elindultak a könnyedebb témák felé. Az olvasók azonban szeretnének mégis valami komolyat olvasni - mondta el lapunknak az Economist brüsszeli tudósítója. David Rennie tehát úgy látja, hogy a siker kulcsa továbbra is a minőség. Hangsúlyozza azonban, hogy maga a hetilap-formátum is kedvező. - Ma már nem lehet pénzt kérni a hírek kinyomtatásáért, az ingyen ott van az interneten. Az olvasók arra kíváncsiak, miért és hogyan történnek az események. A napilapok pedig nehéz helyzetben vannak, mert az újságíróik leterheltek az online nyomása miatt - mondta az Európai Unió politikáját elemző szóló Charlemagne rovat szerzője.
Az Economist újságírói módszere is egyedi. A cikkeket nem írják alá az újságírók, és nincsenek bennük megszólalók. Legalábbis nem idézet formájában. - Minden cikkhez legalább egy tucat emberrel készítek interjút, és az Economistnak szinte mindenki hajlandó nyilatkozni. Ennek egyik oka, hogy a külügyminiszterek, vállalatvezetők tudják, hogy bármit is mondanak, biztosan nem írom le, hogy az információ tőlük származik. Az az elméletem, hogy az Economist a politikai és üzleti élet szereplőinek "Wikipédiája": mind szívesen hozzáteszik a tudásukat, mert ők is olvassák, és azt akarják, hogy pontos legyen - mondta Rennie, aki három éve dolgozik az Economist-nál.
Az internet megjelenésére a brit lapnak is reagálnia kellett: weboldalán videók, hangos infografikák is megtalálhatók, illetve vitára invitálják az olvasókat egy-egy témában. Az újságírók pedig blogban írják meg azt, ami nem fér az újság hasábjaira. Tavaly októberig itt a nyomtatott lap teljes tartalma ingyen elérhető volt. Azóta azonban bizonyos tartalmakért fizetni kell. - Ez inkább az előfizetőknek nyújtott prémiumszolgáltatás, mint a tartalom fizetőssé tétele. Ebbe tartozik a számukra ingyenes audio-kiadás is, amelyen színsézek olvassák fel a lapot az utolsó betűig. Ez Amerikában nagyon népszerű, mert sok olvasónk elfoglalt, de meghallgatják, amíg munkába mennek - mondja Rennie, aki szerint kulcsfontosságú, hogy egy lap alkalmazkodjon olvasóinak életstílusához.
Az előfizetőknek kedvező fizetős rendszer kialakítását tervezi weboldalán a New York Times is - jelentette washingtoni tudósítónk. Az amerikai sajtó szerint a kiadó hamarosan bejelenti döntését. Az ország nyomtatásban a harmadik legnagyobb lapja, amelynek online kiadása több mint 20 millió egyedi látogatót vonz, és évi több mint 100 millió dollárt hoz a konyhára a hirdetési bevételek révén, két üzleti modell között vívódik. Az egyiket a The Wall Street Journal (WSJ), Amerika vezető lapja alkalmazza. Ők fizetős "falat" húztak fel, egyes cikkek érdemi része csak az előfizetők számára érhető el. A másik a The Financial Times módszere: "beetetik" az olvasót néhány ingyenes cikkel, majd indul a fizetős óra.
A keddi WSJ arról ír: egyelőre bizonytalan, hogyan érintik a tervek a nyomtatott NYT mintegy egymilliós előfizetői táborát. Az Ochs-Sulzberger család ellenőrzése alatt álló, komoly anyagi gondokkal küszködő Times Co.-nak arra is ügyelnie kell: a díj világszerte megfizethető legyen, és ne ijessze el az online olvasókat annyira, hogy érdemben visszaessenek a látogatottsági mutatókhoz kötött hirdetési bevételek. Elképzelhető, hogy egy tagsági klubrendszert is létrehoznak, és a legfelső réteg a szerkesztőség tagjaival is találkozhat - bár a The Washington Postnál nemrég botrány lett egy, exkluzív vacsorákat tartalmazó tervből. - A (döntéshez) belülről kell éreznünk, mit fogadhat el az olvasótábor - közölte nemrég Bill Keller felelős szerkesztő.
2005 őszétől a NYT-nál két éven át fizetősen működött a TimesSelect nevű online rendszer, amelynek keretében egyes írásokat havi nyolc-, illetve évi ötvendolláros előfizetésért kínáltak a NYT-nál - igaz, a nyomtatott lap előfizetőinek, illetve egyetemistáknak, felsőoktatási oktatóknak ingyen. Most is hasonló összegre lehet számítani. A New York magazin úgy tudja: a Times nem száll be a Journalism Online kezdeményezésbe, amelynek lényege, hogy az olvasó számára egyetlen jelszóval egész internetes újságosstand áll majd rendelkezésre, valószínűleg ugyancsak havi néhány dollárért.
Hogyan lehet a háború jogi meghatározása és a német hadsereg mindennapos afganisztáni háborús körülményei között különbséget tenni? - a többi között ezt próbálta elmagyarázni Karl-Theodor zu Guttenberg (CSU) német védemi miniszter abban az interjúban, amit a tíz éves Emmának és a tizenkét éves Hans-Christiannak adott. Az újságíró-utánpótlás a Der Spiegel hamburgi hírmagazin a 9-12 éves korosztálynak szánt Dein Spiegel képviseletében látogatott el a fiatal konzervatív politikushoz. A Dein Spiegel immáron másodszor jelent meg, s a szerkesztők olyan komoly társadalmi témákat, mint az adóbevételek elosztása, a munkanélküliek segélyezési rendszere vagy a dopping jár alaposan körbe. Természetesen a gyermekek számára is érthető stílusban megírva, sok info-grafikával illusztrálva. "Riporterőrsöt" egyébként a közszolgálati ARD és ZDF tévéadó reggeli magazinja, a Morgenmagazin is rendszeresen "bevet". (D. A.)
