Az adózásra is kiterjesztené a meleg párok jogegyenlőségét a német pénzügyminiszter

Ha a CDU néppárt akar maradni, akkor tudomásul kell vennie, hogy megváltozott a világ – hangsúlyozta Wolfgang Schäuble.

A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű pároknak az adózás területén is biztosítani kell mindazon jogokat, amelyek megilletik a házasokat - fejtette ki egy vasárnapi lapinterjúban Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik legnagyobb tekintélyű politikusa.

Schäuble a Der Tagesspiegel című lapnak adott interjúban elmondta: a személyi jövedelemadózás területén ki kell terjeszteni a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párokra a házasoknak biztosított kedvezményes lehetőséget, az úgynevezett házastársi megosztást (Ehagettensplitting). Az eljárás lényege, hogy a házastársak jövedelmét összeadják, majd megfelezik, és ennek alapján állapítják meg a mindkét fél által befizetendő személyi jövedelemadót.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, ha a CDU néppárt akar maradni, akkor tudomásul kell vennie, hogy megváltozott a világ. A társadalmi intézmények változatlanságához nem szabad ragaszkodni csupán azért, mert a múltban jól működtek - tette hozzá. Egy párt csak úgy őrizheti meg a hitelességét, ha fontolóra veszi, hogy miként léphet fel a számára fontos értékek védelméért a változó viszonyok között - emelte ki Schäuble. A kormánykoalíció liberális pártja (FDP) támogatja a felvetést, a konzervatívokat viszont megosztja a homoszexuális párkapcsolatot a hagyományos házassággal egy szintre emelő intézkedés gondolata. A CDU testvérpártja, a bajor CSU hevesen ellenzi a jogkiterjesztést. A jelenlegi ciklusban - vagyis a szeptemberi országos parlamenti választásig - "egész biztosan nem lesz erről törvény" - szögezte le Horst Seehofer, a CSU elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung című vasárnapi lapnak. Hozzátette: a CSU legfeljebb egy olyan törvényt támogat, amely az alkotmánybíróság egy februári ítélete alapján az örökbefogadás területén bővíti a melegpárok jogait. Az FDP elnöke, Philip Rösler gazdasági miniszter ezzel szemben úgy véli, hogy kormánynak minél hamarabb lépnie kell. A koalíciónak ki kell állnia a szabad és toleráns társadalom eszméje mellett - mondta a politikus a Focus című hetilapnak. Hangsúlyozta: az alkotmánybíróság nemcsak az örökbefogadás területén, hanem az adózást illetően is jelezte, hogy az út a teljes jogegyenlőség felé vezet, ezért gyorsan kell cselekedni.

Az alkotmánybíróság február 19-én hozott ítéletében alaptörvény-ellenesnek minősítette azt a szabályt, miszerint bejegyzett élettársi kapcsolatban élő homoszexuális párok esetében tilos örökbe fogadni a partner korábban örökbefogadott gyermekét. A kormány jelenleg vizsgálja, hogy az ítélet alapján milyen törvénymódosításra van szükség. A CDU helyzetét nehezíti, hogy decemberi kongresszusán határozatban állt ki a házasság intézménye mellett, vagyis az azonos nemű párok és a házasok jogainak kiegyenlítésével szemben.

Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke nyilvánosan nem foglalt állást az alkotmánybírósági döntés nyomán kialakult vitában. A Der Spiegel című hetilap vasárnapi száma szerint Merkel a vita elnapolását szorgalmazza, mert úgy véli, hogy be kell várni az alkotmánybíróság nyáron várható újabb döntését a melegpárok jogi helyzetéről. A Der Spiegel szerint Merkel azt is javasolja, hogy a CDU elnöksége egyelőre erősítse meg a decemberi kongresszuson elfogadott határozatot, amelyben a párt világosan elutasította a házastársak adózására vonatkozó jogok kiterjesztését a melegpárokra.

A németeknek csaknem háromnegyede támogatja a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő homoszexuális párok teljes jogegyenlőségének megteremtését. A Forsa közvélemény-kutató intézet a Stern magazin megbízásából végzett vizsgálatában kimutatta, hogy a lakosság 74 százaléka üdvözölné, ha a politikusok gondoskodnának az azonos nemű párok teljes jogegyenlőségéről. Az ellenzéki szociáldemokraták és Zöldek szavazói 80 százalék feletti arányban támogatják az egyenjogúsítási folyamat kiteljesítését, aminek még a konzervatív CDU/CSU szavazótáborában is csaknem kétharmados - 64 százalékos - a támogatottsága a héten bemutatott felmérés szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.