Az amerikai kormányig ért az Origo és a reklámadó ügye

Gary Robbins, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ) delegált amerikai követségi ügyvivő csütörtökön aggodalmát fejezte ki az utóbbi hetek hazai fejleményeit illetően, így kitért a Norvég Alap körüli botrányra, a reklámadóra és a veszélyben lévő sajtószabadságra.
Az EBESZ állandó tanácsa előtt felszólaló Robbins ismertette a Norvég Alap körül kialakult helyzetet, valamint a magyar kormány korábban hangoztatott álláspontját, mely szerint „Norvégia bele akar szólni a magyar belügyekbe", ami abban nyilvánul meg, hogy „politikai alapon" dől el, ki kap támogatást. Ismertette továbbá egy, a civil szféra több tagja által kiadott közlemény tartalmát, amelyben a szervezetek arról panaszkodnak, hogy a civil szférának egyre kisebb mozgástér jut az országban.

A Norvég Alapról Robbins a média helyzetére tért át. Mint mondta, az újságírók egyre gyakrabban számolnak be öncenzúráról, mivel tartanak a kormánnyal szemben kritikát megfogalmazó anyagok publikálásától. Megemlítette Sáling Gergő, az Origo egykori főszerkesztőjének esetét is, akit nem sokkal azt követően bocsátottak el, hogy a hírportál több cikket is közölt Lázár János, sokáig titokként kezelt külföldi útjainak igencsak magas költségeiről. Hozzáteszi, hogy bár a vezetőség szerint Sáling távozásának nincs köze ehhez az ügyhöz, az egykori kollégák szerint „politikai nyomás miatt kellett távoznia".

Robbins a reklámadóról is szólt Bécsben: „Osztjuk az EBESZ sajtószabadság-képviselőjének, Dunja Mijatovicnak az aggodalmát afelett, hogy a törvényt nyilvános konzultáció nélkül, gyorsított eljárásban fogadták el." Robins lezárásként elmondta, hogy a kormánynak tárgyalnia kellene a civil szervezetekkel és a hazai médiumok képviselőivel, hogy az ország eleget tegyen a gyülekezési-, szólás- és sajtószabadság követelményeinek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.