Az USA most az ukrán szeparatistákat bünteti

Az Egyesült Államok tegnap bejelentette, hogy szankciókat fogadott el a kelet-ukrajnai szeparatistákkal szemben.

A tegnap bejelentett intézkedés az eddig is ismert „büntetést" foglalja magában, vagyis a konfliktusban komoly szerepet vállaló lázadók – köztük polgármesterek, kormányzók és parancsnokok – bankszámláit befagyasztják az Egyesült Államokban, írja a BBC.

A csomag továbbá magában foglalja, hogy amerikai cégeknek tilos üzletelni velük. Ezek a szankciók vízumtilalommal kiegészítve már bevett eszköznek számítanak, hiszen számos orosz, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közeli személyt sújtott vele mind az USA, mind az EU.

Kérdés, hogy az intézkedés valójában mennyire sújtja az érintetteket, ugyanis sokak szerint a szankciók ebben a formában túl enyhék, és érdemben nem sarkallnak irányváltásra. Ezt a nagyhatalmak is érezhetik: az USA tegnap azt is bejelentette, hogy az EU-hoz hasonlóan komolyabb Oroszország elleni szankciók bevezetését fontolgatja, amennyiben Moszkva nem tesz lépéseket a krízis enyhítése érdekében. A szankciók állítólag a védelmi, pénzügyi és technológiai szektort érintenék.

Washington, csakúgy, mint az ukrán kormány, azt állítja, hogy Oroszország látja el fegyverekkel és egyéb katonai felszereléssel a kelet-ukrajnai szeparatistákat. Moszkva ezt természetesen tagadja.

Mindeközben az ukrán elnök tegnap újabb, egyoldalú tűzszünetet jelentett be. Petro Porosenko egy Donyeck megyei településen közölte, hogy a Kelet-Ukrajnában az oroszbarát felkelők ellen harcoló kormánycsapatok egy héten keresztül csak akkor használják fegyvereiket, ha támadás éri őket. Az intézkedés célja, hogy a lázadók letegyék a fegyvert. Aki erre nem hajlandó, azt megsemmisítik – idézte szavait az UNIAN hírügynökség. A szakadárok azonban már korábban jelezték: nem adják fel a küzdelmet, és egyelőre nincs jele annak, hogy változott volna az álláspontjuk.

Harmadára csökkent Szlavjanszk lakossága

Az UNIAN hírügynökség adatai szerint harmadára fogyatkozott a kelet-ukrajnai válságövezetben fekvő Szlavjanszk lakossága a válság kezdete óta – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség szombaton, a helyi gázszolgáltató vállalat beszámolójára hivatkozva. Az idézett adatokból kiderül, hogy a korábbi 120 ezer helyett már csak 40 ezren laknak a városban. A vállalat illetékese elmondta azt is, hogy a város körzetében zajló harcok miatt a gázszolgáltatás biztosítása nem könnyű feladat, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ellátás folyamatos legyen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.