Az RMDSZ konzultációt akar a bevándorlókról

Az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy az emberek megkérdezése nélkül döntsenek egy bevándorlóknak szánt befogadóállomás létesítéséről a Szatmár megyei Tasnádon – mutat rá a szövetség közleménye. A belügyminiszter vasárnapi közlése szerint több száz menekült befogadására alkalmas ideiglenes állomás létrehozását tervezik a hatóságok a magyar határtól 60 kilométerre található partiumi városban.

Az RMDSZ honlapján olvasható közlemény szerint a szövetség Szatmár megyei szervezete széleskörű konzultációt kezdeményez a városban és a vonzáskörzetéhez tartozó településeken a kérdésről. – Úgy gondoljuk, hogy megyénk turisztikai szempontból egyik legfontosabb településének lakosai határozott véleményt tudnak mondani a kérdésben, és erre a hatóságoknak meg kell adniuk a jogot számukra. Nekünk az a dolgunk, hogy a közösséget képviseljük, hogy érvényt szerezzünk akaratának. A tasnádiaknak tudniuk kell, hogy számít a véleményük – idézte a kommüniké Pataki Csaba szenátort, az RMDSZ Szatmár megyei elnökét. A konzultáció során önkéntesek keresik fel a tasnádiakat és a város vonzáskörzetében lévő települések lakosait, hogy „a témához tartozó kérdésekben véleményt mondhassanak".

A román belügyminisztérium három újabb menekültállomást tervez létrehozni 2016-ban, hogy el tudja szállásolni a kötelező kvóták alapján az országba érkező 6300 menekültet. Erdélyben egyetlen új befogadóállomás nyílna, Tasnádon, a 600 férőhelyes egykori csendőrségi laktanyában.

Vasile Mitrasca, Tasnád polgármestere is kifogásolta, hogy a román kormány a városvezetés megkérdezése nélkül döntött a befogadóállomás létesítéséről. A Vocea Transilvaniei című román lapnak azt mondta, attól tart, hogy a menekültek miatt csökkenhet az idegenforgalom, ami „súlyos csapás" lenne a városnak, amelyet évente 250 ezer turista keres fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.