galéria megtekintése

A rémhírek gyorsabban terjednek az ebolánál is

1 komment

A Nyugat-Afrikában dolgozó orvosok immár nemcsak az ebolavírussal harcolnak, hanem a helyiekkel is, akik egyre inkább félnek tőlük. Vannak közösségek, amelyekben az terjed: a külföldi orvosok, illetve a Vöröskereszt nem gyógyítani érkezett, hanem egyenesen ők hozták rájuk a halálos vírust.

Az Orovosok Határon Nélkül munkatársai ételt osztanak az egyik táborkórházban
Az Orvosok Határok Nélkül munkatársai ételt osztanak az egyik táborkórházban
Reuters

A guineai Kolo Bengou faluba vezető földúton a minap nyolc fiatal macsetékkel és csúzlikkal állta útját az orvosoknak, derül ki a The New York Times helyszíni riportjából. "Nem akarunk senkivel semmilyen kapcsolatot" – mondta egyikük, egy 17 éves fiú. "Eddig akárhol megjelentek ezek az emberek, mindenhol megbetegedtek a falvakban" – tette hozzá az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezetre utalva.

Nagyon szokatlan, hogy nem bíznak meg bennünk
Az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány februárban tört ki Nyugat-Afrikában. Áprilisra már-már úgy tűnt, hogy megállítják a vírus terjedését, ám az utóbbi hetekben újra egyre több esetet regisztrálnak.

 

Ebben a járványban az érintett országokban (Guinea, Sierra Leona, Libéria) összesen 660 ember vesztette életét a mintegy 1100 megbetegedésből. A hányással, lázzal, hasmenéssel és vérzéssel járó betegség halálozási aránya a vírus alfajától függően 60-90 százalék körüli.

Ellenszere a vírusnak nincs, az orvosok folyadékot tudnak adni a betegeknek, és ami a legfontosabb, hogy elszigetelik őket az egészségesektől, hogy ne adják tovább az érintéssel is terjedő vírust. Mára már csak Guineában tizenkét olyan falut tartanak számon, ahol feltehetően felütötte a fejét a vírus, de oda nem engedik be az orvosokat. Van, ahol hatalmas fatörzset tettek kereszbe a falu felé vezető úton. Máshol, ha meglátnak a helyiek egy vöröskeresztes autót, "Ebola! Ebola!" kiáltásokkal szaladnak el.

"Nagyon szokatlan, hogy nem bíznak meg bennünk" – mondta a NYT-nak Marc Pondin, az Orvosok Határok Nélkül egyik guineai vezetője. "Így nem állítjuk meg a járványt" – tette hozzá.

Vért vesznek egy ebolás betegtől Sierra Leone fővárosában
Vért vesznek egy ebolás betegtől Sierra Leone fővárosában
Reuters

Az orvosok szerint ez tetőzi a bajt, és elő is segíti a vírus terjedését: a betegeket elrejtik, a halottakat pedig a falusiak maguk temetik el. Emiatt többen kerülnek kapcsolatba a betegekkel, és elkapják a vírust. 

Vannak falvak, ahol az emberek a hagyományos gyógymódokban reménykednek. Itt a hatóságok győzködik az embereket, hogy ne higgyenek senkinek: nincs semmiféle levél, gyökér, növény vagy állat, amelyik meggyógyíthatná őket. A NYT megjegyzi: a lakosság bizalmának elnyerését az sem segíti, hogy az orvosok tetőtől talpig védőruhában jelennek meg, és ha beteget kezeltek, utána azonnal elégetik a felszerelést.

"Ha valaki bemegy oda, nem jön ki többé" – mondta a lapnak egy nővér, Fadima Diawara, magyarázva azt, miért nem bíznak az emberek a külföldi orvosok sátor-kórházaiban.

Már két amerikai is megbetegedett

Eközben egyre több orvos és ápoló is megbetegszik. A CNN értesülései szerint megerősítették a hírt, hogy megfertőződött az az orvos is, aki Sierra Leonéban kulcsfigurája volt a vírus elleni harcnak. Dr. Sheikh Humarr Khant jelenleg francia orvosok kezelik.

Már két amerikai állampolgár is elkapta az ebolát. A 33 éves Kent Brantley Libéria fővárosában, Monroviában kezelte a vírussal fertőzött betegeket. Október óta tartózkodott az afrikai országban. Amint felfedezte magán a betegség tüneteit, elkülönítette magát társaitól.

A másik amerikai beteg önkéntes nővérként szolgált Libériában, ahol férjével él tavaly augusztus óta.

Libéria lezárta határait

A betegség Libériában, Sierra Leonéban és Guineában ütötte fel a fejét, ahol a NYT szerint a könnyedén átjárható határokon a vírus is gátak nélkül terjed. Libéria vasárnap bejelentette, hogy lezárja határátkelőit és megtiltja a tömegrendezvényeket - tüntetéseket, felvonulásokat, reklámrendezvényeket -, hogy megállítsa a vírus terjedését.

A legfontosabb átkelők, például a nagy repterek nyitva maradnak, de ezeken egészségügyi állomásokat építenek, ahol a ki- és belépő utazókat is megvizsgálják.

A szakemberek egyik jelentős félelme, hogy a betegség átterjed a zsúfolt, hatalmas és kaotikus Nigériára is. Lagosban, a húszmilliós nigériai nagyvárosban meghalt egy beteg ebolában, aki Libériából érkezett. A kórházat, ahol meghalt, ma teljesen lezárták.

Az esőerdők irtása is súlyosbítja a járványt

Szakértők szerint ennek a különösen súlyos járványnak köze van az esőerdők irtásához, melynek következtében az emberek olyan állatokhoz és vírusokhoz, illetve vírushordozókhoz kerülnek közelebb, amelyekkel korábban nem érintkeztek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.