Egy egész nemzedéket hazavághat a mostani helyzet

Több mint négyszázezer tanköteles szír gyerek él úgy Törökországban, hogy nem jár semmiféle oktatási intézménybe - derül ki a Human Rights Watch emberijogi szervezet jelentéséből.

Szíria mára a világ első számú menekültkibocsátójává vált, Törökországban mintegy kétmillió szír él, közülük körülbelül hétszáznyolcezren iskoláskorúak. Mégis, mintegy négyszázezren nem járnak iskolába.

Noha a török kormány tavaly a szíriai gyerekek iskolai rendszerbe való integrálásáról döntött, ez a gyakorlatban a legtöbb esetben azért nem valósul meg, mert a menekült családoknak nincs pénzük a tandíjra vagy arra, hogy a gyerekeket eljuttassák az intézményekbe. A nyelvi korlátok, a török nyelv hiányos ismerete szintén komoly problémát jelent a szíriai gyerekeknek - írja a BBC a Human Rights Watch jelentésére hivatkozva és megjegyezve, sokan nincsenek is tisztában az oktatási lehetőségekkel.

"Azzal, hogy a szír gyerekek kiesnek az oktatásból, egy egész nemzedék kerül veszélybe" - mondta Stephanie Gee, a HRW munkatársa. "A jobb jövő reményének hiányában a kétségbeesett szír menekültek az életüket kockára téve vagy visszatérhetnek majd Szíriába vagy elindulhatnak Európába" - jegyezte meg.

A szervezet sürgős anyagi és technikai támogatást kér a nemzetközi közösségtől, mondván, ha nem reagálnak a fennálló problémára, az "végzetes hatással lehet szírek egész nemzedékére".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.