Az Iszlám Állam egyik vezetőjét foghatták el Németországban

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek egy férfit, akiről azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezetője lehet.

Az illetőt a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Mutterstadtban vette őrizetbe a rendőrség egy különleges bevetési egysége - mondta kedden a tartományi belügyminisztérium szóvivője a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint. Hozzátette, hogy a férfi az Iszlám Állam "magas rangú képviselője" lehet.

A Bild című lap az online kiadásában azt írta, hogy az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztérium szóvivője határozottan cáfolta, hogy a feltételezett iszlamista az IÁ vezetői közé tartozhat.

Az SWR szerint a gyanúsítottat hosszabb ideig megfigyelték, és az előző héten pénteken vették őrizetbe a Frankfurthoz közeli Mutterstadtban, ahol látogatóban volt.

Elfogása előtt a hatóságok tudomására jutott egy értesülés az észak-rajna vesztfáliai Gelsenkirchen börtönéből arról, hogy terrorveszély fenyegetheti a német labdarúgó-bajnokság első osztálya (Bundesliga) 2016-2017-es szezonjának augusztus 26-i kezdetét.

A gyanúsított 25 éves, damaszkuszi születésű szíriai állampolgár és menedékkérőként érkezett Németországba 2016 elején. A német hatóságok a határon ellenőrizték, ujjlenyomatot vettek tőle, és egy észak-rajna-vesztfáliai szálláson helyezték el, majd a duisburgi ügyészség eljárást indított ellene, és elrendelte megfigyelését, mert arra utaló információkat szerzett, hogy köze lehet az Iszlám Államhoz - áll az SWR jelentésében.

A férfi mobiltelefonján és számítógépén nagy számban találtak szíriai harci cselekményeket ábrázoló fényképeket. Az SWR szerint a nyomozás egyik központi kérdése, hogy a gyanúsított készítette-e a felvételeket.

A hatóságok hivatalosan nem hoztak nyilvánosságra részleteket a gyanúsítottról és az esetleges fenyegetettségről. Hivatalos forrásból csupán annyi tudható, hogy az eljárást az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Duisburg rendőrkapitánysága irányítja, és a férfi elfogásában részt vett a rajna-vidék-pfalzi tartományi bűnügyi hivatal (LKA). Roger Lewentz rajna-vidék-pfalzi belügyminiszter közölte, hogy a két tartomány hatóságai jól működtek együtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.