galéria megtekintése

Az Iszlám Állam csaphatott le Isztambulban

4 komment

NOL

A török kormány szerint az Iszlám Állam fegyveresei nyitottak tüzet az Atatürk repülőtéren kedd este, majd robbantották fel magukat. A halálos áldozatok száma tovább emelkedett, az elkövetők állítólag külföldiek voltak.

A három támadó taxival érkezett az Atatürk reptér bejáratához kedden késő este, majd azonnal tüzet nyitottak. A csapat háromfelé vált, majd miután a rendőrök is lőni kezdtek rájuk, mindegyikük felrobbantotta magát. Az első bomba az érkezési oldalon lévő földszinti folyosón robban, a második a főbejáratnál, a harmadik a parkolóban.

Osman Orsal / Reuters

A történtek rekonstruálása még nem teljes, de egyelőre úgy tűnik, a merénylők azonnal támadtak, ahogy megérkeztek, s utána még jó húsz percük volt arra, hogy szétszéledjenek. Az egyik szemtanú által készített felvételen az látszik, ahogy az egyik támadó egy folyosón halad, az emberek pedig menekülnek előle.

 

Egy Dél-Afrikába éppen hazafelé tartó túlélő, Paul Roos a Reutersnek leírta azt a merénylőt, akivel ő találkozott:

„Tetőtől talpig feketében volt, de az arcát nem rejtette maszk mögé. Bebújtunk egy pult mögé, de én felálltam és láttam őt. Két robbanás következett rögtön egymás után, ekkor hagyta abba a lövöldözést. Megfordult és elindult felénk. A fegyverét a kabátja alatt tartotta. Idegesen körülnézett, hogy meg akarja-e állítani valaki, majd lement a mozgólépcsőn. Aztán hallottunk még néhány lövést és egy újabb robbanást, aztán vége lett."

Az áldozatok száma szerda kora délutánra 41-re emelkedett, közülük 13 nem török állampolgár. A sérültek száma Isztambul város kormányzójának hivatalos közlése szerint 239, a kórházból eddig 109 embert engedtek haza. A halottak közt van 23 török, 5 szaúdi, 2 iraki illetve 1-1 kínai, jordániai, tunéziai, üzbég, iráni és ukrán állampolgár.

Törökországban egynapos nemzeti gyászt hirdettek, a kormány hivatalos álláspontja szerint az Iszlám Állam tehető felelőssé a merényletért, bár azt egyelőre senki se vállalta magára.

Félárbocon a török lobogó
Murad Sezer / Reuters

A tanúkihallgatások, a mobiltelefonnal készült és biztonsági kamerák által rögzített felvételek elemzései jelenleg is tartanak, a nyomozók még nem állapították meg az elkövetők személyazonosságát.

A Dogan hírügynökség arról számolt be, hogy már kezdeményezték a három merénylő felboncolását. Meg nem erősített információk szerint mindannyian külföldiek.

A reptér működése reggelre többé-kevésbé helyre állt. A romeltakarítás és a javítási munkák állig felfegyverkezett biztonságiak kíséretében zajlott. A jegyárusítás is megkezdődött már reggel, de járattörlésekre, késésekre lehet számítani – írja a BBC.

Recep Tayyip Erdogan török elnök nyilatkozatában kifejtette, hogy ennek a merényletnek végre fordulópontot kell hoznia a milicista csoportok elleni globális küzdelemben.

Az Egyesült Államok közleményben „szörnyűnek" nevezte a támadást és biztosította Törökországot rendíthetetlen támogatásáról. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki Törökország felé. Ferenc Pápa elítélte a „brutális terrorista támadást".

Az egyik áldozat családja gyászol a repülőtér előtt
Osman Orsal / Reuters

A Twitteren a #PrayforTurkey hashtag felfutása volt megfigyelhető, ezt használják azok, akik részvétüket fejezik ki törökök iránt.

Törökországban idén a tegnap esti támadás áldozataival együtt már 132 ember (civilek és rendőrök, turisták és helybéliek) haltak meg az Iszlám Állam és a kurd felkelők által elkövetett merényletekben. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.