Az ISIS elfoglalta a rakkai katonai bázist

Az ISIS harcosai azt állítják, hogy elfoglalták a rakkai katonai bázist, a legnagyobbat Szíria északkeleti részén, ami ebből kifolyólag fegyverekkel és lőszerrel jól felszerelt. Az iszlám harcosok képeket is közzétettek a harcok után elfogott és lefejezett katonákról. A szíriai hadsereg nem erősítette meg, hogy a bázis elesett, annyit mondtak, hogy ellentámadást szerveznek.

Az Iszlám Állam már ellenőrzése alatt tartja a rakkai provincia legnagyobb részét, és az elmúlt időszakban számos területet elfoglalt a szomszédos Irakban. A rakkai bázist, melyet a szíriai hadsereg 17. hadosztálya használt, valószínűleg az este folyamán foglalták el egy ostrom során az Iszlám Állam harcosai.

A Nagy-Britannia központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint a támadások akkor kezdődtek, mikor öngyilkos merénylők két autóbombát robbantottak fel. Ezalatt a szíriai harci helikopterek megtámadtak számos ISIS-rejtekhelyet.

A BBC arab tudósítója szerint a szíriai ellenzéken belüli ISIS-ellenesek eddig nem konfrontálódtak a bázis kapcsán, ami azt jelzi, hogy együttműködés van a kormányerők és a milicisták között.

Ennek ellenére azonban az elmúlt hetekben erősödtek a harcok a hadsereg és az ISIS között. Az Iszlám Állam harcosai a Szíria középső területén lévő Homsz tartományban foglaltak el gázmezőt, és egy ottani támadás során több mint kétszáz embert megöltek.

Az Aszad elleni támadások óta Szíriában legalább 170 ezer embert öltek meg, melyek egyharmada civil. Szíria háború előtti lakosságának egyharmada hagyta el otthonát - írja a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.