galéria megtekintése

Az IS harcosai csak ágyútölteléknek jók, de még így is veszélyesek

2 komment


Poór Csaba

Skalpját az oroszok és az amerikaiak is maguknak követelik. Washingtoni közlés szerint az Egyesült Államok, moszkvai bejelentés szerint viszont Oroszország légiereje végzett a napokban, Szíriában Abu Muhammad al-Adnanival, az Iszlám Állam (IS) fő stratégájával, propagandájának és külföldi akciójának szervezőjével. Bárki is ölte meg, a terrorhálózat egyik kulcsfontosságú vezetőjét tették el láb alól. Gyakorlatilag a szervezet második embereként, Abu Bakr al-Baghdadi IS-vezér lehetséges utódjaként tartották számon.

A szíriai születésű férfi már 2003-ban az al-Kaida zsoldjába szegődött, hogy harcoljon az Irakban beavatkozó amerikai erőkkel. 2014 júniusában az akkor még az al-Kaida szárnyának tartott IS szóvivőjeként ő jelentette be az iszlamista „kalifátus" létrejöttét az Irakban és Szíriában elfoglalt területeken. Rendszeresen egyesült államokbeli és nyugat-európai terrorakcióra szólított fel, Adnani „nevelte ki" – annak szíriai tartózkodása alatt – Abdelhamid Abaudot, a tavaly novemberi, véres párizsi merényletek kitervelőjét és szervezőjét. Ő biztatta követőit arra, hogy a muszlim szent hónapot, a ramadánt az idén tegyék vérengzésekkel emlékezetessé, és ennek következménye lehet egyebek közt a nizzai kamionos merénylet is. A Pentagon szerint az ilyen támadások révén

több mint 1800 ember halála szárad Adnani lelkén.
 

Azt még értékelik a szakemberek, hogy halála milyen veszteséget jelent az IS-nek. Afelől nincs kétség, hogy lesz, aki a helyére áll, ám likvidálása nemcsak személyének súlya miatt jelképes, hanem azért is, mert éppen abban az időszakban történt, amikor a terrorhálózat amúgy is gyengülőben van. Új területeket nem tud elfoglalni, így új fegyvereket sem képes zsákmányolni, és fogyatkoznak a harcosai is. Persze, hogy mennyire, arról nincsenek pontos adatok. A BBC elemzése szerint két éve, az amerikai vezetésű koalíció hadműveleteinek megindításakor a CIA 20-30 ezerre becsülte az IS-fegyveresek létszámát. A legfrissebb adatok 16 ezer harcosról szólnak, akik főként külföldiek, a világ kilencven országából. Amerikai értékelés szerint az elmúlt két év légi csapásai 45 ezer iszlamista életét oltották ki.

Abu Muhammad al-Adnani skalpját az oroszok és az amerikaiak is maguknak követelik
Abu Muhammad al-Adnani skalpját az oroszok és az amerikaiak is maguknak követelik
Reuters

A volt iraki és szíriai katonákból, valamint a líbiai polgárháborúban és Oroszország észak-kaukázusi térségében edződött harcosokból álló „különleges erőinek" kivételével az IS harcosai felkészületlenek, parancsnokaik gyakran csak ágyútöltelékként használják őket. – Kevesebben harcolnak a frontvonalban, és nemcsak a mennyiségük, hanem a minőségük is csökkent – idézte a Los Angeles Times az IS-ellenes amerikai erők most távozó parancsnokát, Sean MacFarland altábornagyot.

Értékelések szerint már az ősszel megkezdhetik az IS iraki fővárosának tartott Moszul sokat halogatott ostromát is. Ha az egymilliós várost, valamint Rakkát és Dajr ez-Zaurt is elvesztenék az iszlamisták, az Michael Knights amerikai Irak-kutató szerint a kalifátus végét jelentené. Mások viszont arra emlékeztetnek, hogy Irakban a 2014-ben elfoglalt területek fele, Szíriában pedig

a 70 százaléka még mindig az IS kezén van.

Ráadásul a területvesztéssel nem válna kevésbé veszélyessé a terrorhálózat. Továbbra is megvan, és valószínűleg hosszabb távon is megmarad az a képessége, hogy külföldön terrorakciókat szervezzen és hajtson végre.

Jön a második nemzedék

Az Iszlám Államban „a kalifátus kölykeinek", az al-Kaida iraki szárnyában „a Paradicsom madarainak" hívják a gyerekeket, akiket öngyilkos merényletek végrehatására szerveznek be. Nemrég az iraki Kirkukban fogtak el egy zavart, 15 éves fiút, aki robbantásra készült, és a gyanú szerint a törökországi Gazientepben is egy kamasz hozhatta működésbe azt a pokolgépet, amely tíz napja ötven embert ölt meg egy esküvőn. Az IS-ben különösen örülnek azoknak, akik a gyermekeikkel csatlakoznak hozzájuk, a kicsik agya ugyanis „olyan, mint az üres tábla, bármit lehet írni rá" – mondta a The Washington Postnak Hassan Hassan, a washingtoni Tahrir Közel-keleti Politikai Intézet munkatársa, aki úgy látja, hogy jön az Iszlám Állam második nemzedéke. A lap szerint gyermekekre nemcsak fogyatkozó soraik feltöltéséhez van szükségük a terroristáknak, hanem azért is, mert ők kevésbé gyanúsak, és könnyebben hajthatnak végre merényleteket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.