galéria megtekintése

Az igazi Trump padlógázzal hajt a vereség felé

9 komment


Kőműves Anita

A republikánus jelölt zárt ajtók mögött agitálta a latino szavazókat, de visszakozott: mégiscsak falat építene a mexikói határra.

Donald Trump falat emelne a mexikói határra, erőszakkal kitoloncolná a 11 millió, papírok nélkül az Egyesült Államokban élő bevándorlót, a muzulmánokat pedig be sem engedné az országba. Vagy mégsem? A republikánus elnökjelölt szombaton, zárt ajtók mögött találkozott spanyol ajkú közösségi vezetőkkel, illetve tanácsadókkal, és itt egyes hírek szerint „emberi” és „tisztességes” eljárásról beszélt. Vagyis felmerült a gyanú, hogy jelentősen puhult az álláspontja.

Trump gyakran és számos témában tesz elhamarkodott kijelentéseket, amelyeket utána visszavon. Máskor egyszerűen megváltoztatja a véleményét és letagadja, hogy korábban mást mondott. Ám a bevándorlás, illetve Mexikó eddig állandó helyen voltak a Trump-univerzumban. Hiszen kemény bevándorlás-ellenessége az egyik kulcsfontosságú téma, amellyel képes feltüzelni követőit. Minden Trump-nagygyűlés alapeleme, hogy a közönség azt skandálja: „Építsd meg a falat!”

Az első elemzések természetesen azt vetik fel, hogy Trump így próbálja megnyerni a mérsékelt, bizonytalan szavazókat. Hiszen élesen idegenellenes, rasszista megnyilvánulásai miatt a feketék és a latinók is elfordultak tőle. A legújabb kutatások szerint a nők köré­ben is egyre népszerűtlenebb, márpedig a fenti csoportok nélkül nem lehet elnökválasztást nyerni. Épp ezért az amerikai jelöltek az országos kampány során mindig mérsékeltebbek, mint a csak a saját pártjuknak szóló előválasztási beszédek idején.

 

Ám Trump eddig semmi jelét nem mutatta, hogy mérsékeltebbé válna. Annak ellenére sem, hogy hónapok óta erre biztatja családja és kampánycsapata. Az milliárdos nem akar megváltozni, ezért is cserélte le a múlt héten kampányának kulcsfiguráit. Olyanokkal vette körbe magát, akik szerint az előválasztásokon sikeres, „cenzúrázatlan” Trumpra van szükség. Új kampányigazgatója az erőteljesen jobboldali Breit­bart honlap főszerkesztője, Stephen Brannon és a stábot erősíti a Fox News éléről a női beosztottak zaklatása miatt kirúgott Roger Ailes is.

Fotó: Carlo Allegri / Reuters

Trump a környezete szerint egyáltalán nem változtatta meg álláspontját a bevándorlásról. A CNN-nek nyilatkozó kampánymenedzsertől, Kellyanne Conwaytől megkérdezték, hogy akkor Trump elnökként mégsem alakítana a kitoloncolásokra szakosodott, különleges testületet? A válasz rövid hatásszünet után: „Erről később döntünk.”

Az irányváltások azt mutatják: zűrzavar uralkodik a Trump-kampányban. Múlt héten a fejcserékkel a jelölt még azt próbálta bizonyítani, hogy nem kell mérsékeltté válnia, és nem is fog. Szombaton ellenben a latinóknak „udvarolt” – majd ezt rögtön le is tagadta. A The Washington Post felidézi, hogy amikor Trumpot megkérdezte egy interjúban, miért változtatja ilyen gyakran álláspontját, a milliárdos így válaszolt: „Úgy érzem, nagyon állandó a véleményem, de kell valamennyi rugalmasság!”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.