Most a kormány plakátjai miatt lettünk téma a nyugati sajtóban

Az AFP, a Guardian és az Associated Press is foglalkozott a napokban a kormány menekültellenes propagandaplakátjaival, valamint írtak az Együtt hat aktivistájáról, akiket vasárnap hajnalban kaptak el a rendőrök, amiért megrongáltak egy plakátot.

„Nem hagyjuk abba a gyűlöletplakátok eltüntetését” – idézi az AFP Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét. A cikk beszámol róla, hogy vasárnap hajnalban a rendőrség az Együtt ifjúsági szervezetének hat aktivistáját előállította a kormány menekültellenes propagandaplakátjának megrongálása miatt. Említést tesznek a közösségi hálón terjedő mémekről is, amelyek közül néhányat ide kattintva nézhetnek meg. 

Ahogy az AFP, úgy az Associated Press is említést tesz a májusban kipostázott nemzeti konzultációs kérdőívről, megjegyezve, hogy emberi jogi csoportok kifogásolták, hogy a kérdések összemossák a terrorizmust a bevándorlással, a menekülteket pedig a gazdasági bevándorlókkal. Az AP megjegyzi, hogy a plakátokat egyébként nem is érthetik a migránsok és menedékkérők, akiknek többsége hamarosan továbbáll, nem Magyarországon szeretne letelepedni.

A nyugati sajtóban sem arattak osztatlan sikert a kormány idegengyűlölő plakátjai, itthon pedig már a tiltakozás új formája terjed. Teknős Miklós / Népszabadság

Ugyancsak említést tesz a vasárnapi előállított aktivistákról és az Orbán-féle „kérdőívekről” a Guardian, amely megjegyzi, hogy a Fidesz elkezdett szavazókat veszteni a szélsőjobboldali Jobbik javára, „ez ösztönözhette a kormánypártot a bevándorlásellenes kampány elindítására”. A brit lap emlékeztet, hogy Orbán azt nyilatkozta, napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését, amely heves vitákhoz vezetett Brüsszelben.

Reuters a fentiek mellett arról is ír, hogy a Fidesz már a déli határ lezárásán gondolkodik.  

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.