A magyar kormányfő keresi az európai nyilvánosságot és „Anti-Merkelként" mutatja be magát, egy „igaz európaiként", aki megvédi az unió határát, miközben „Brüsszelben élet-halál harcot vív a nihilista elittel" – így jellemezte Orbán Viktort az amerikai Princeton Egyetem politológusa a Frankfurter Allgemeine Zeitungban.
„Az EU nevű nagy istállóban lophatnánk a magyarokkal lovakat"
A többi között kiemelte, hogy a beszélgetésen szó volt „kulturális ellenforradalomról", és a két „nemzeti populista" politikus „elhalmozta egymást bókokkal", így Orbán Viktor utalt arra, hogy a magyarok körében szokás a közös lótolvajlásra való nyitottságot jelző mondással kifejezni a bizalmat, mire Jaroslaw Kaczynski kifejtette, hogy „az EU nevű nagy istállóban lophatnánk a magyarokkal együtt lovakat".
A szerző hozzátette: mindezt akár el is lehetne intézni annyival, hogy „egy közép-európai kópéregény és egy banánköztársaság-szatíra keveréke" volt látható a pódiumon, de valójában a résztvevők „teljesen tudatosan meghúztak egy új, kulturális színezetű konfliktusvonalat egy multipoláris Európában, amely a Brexit után egyre inkább szétválik dél, észak és kelet felé".
„Orbán és Kaczynski pályafutása során megtanulta, hogy egy látszólag csupán jelképes kulturkampf hosszú távon politikailag és gazdaságilag is kifizetődő lehet" – írta Jan-Werner Müller, kiemelve: a két politikusnak „ezzel a kulturális-erkölcsi polarizálással sikerült egész politikai rendszereket megkaparintani", így logikus, hogy a V4-ek „nagyszabású offenzívája" nemcsak érdekekről szól.
A két politikus az „új, antiliberális Internacionálé vezérei", és míg Kaczynski „nem a nagy szavak embere", Orbán keresi az európai nyilvánosságot és „Anti-Merkelként" mutatja be magát, egy „igaz európaiként", aki megvédi az unió határát, miközben „Brüsszelben élet-halál harcot vív a nihilista elittel" - írta a FAZ szerzője.
A többi között hozzátette: „Orbán nem alábecsülendő előnye", hogy egykor Otto Graf Lambsdorff – a német liberális FDP politikusa – és Soros György által „protezsált liberális volt", és így a két világháború közötti korszak számos „autoriter figurájához" hasonlóan „átváltozását egyfajta posztliberális tanulási folyamatként mutathatja be", mondván, hogy kipróbálták Kelet-Európában a liberalizmust, és kiderült, hogy nem működik vagy csak az erőseknek, köztük a nyugat-európai multiknak kedvez.