Az értékesebb tárgyakat veszik el a menekültektől a dánok

Haladéktalanul bezárta szerdán koppenhágai kiállítását Aj Vej-vej. Az ismert kínai ellenzéki művész az ellen az új törvény ellen ­tiltakozik, amelynek értelmében a Dániába érkező menekültektől – ellátásuk ­fedezésére – elkobozhatják a tízezer koronánál (mintegy 420 ezer forintnál) nagyobb pénzösszegüket és értékesebb tárgyaikat. Igaz, a jogszabály nem vonatkozik a bankszámlákra és az érzelmi töltetű ­tárgyakra.

Az öt és fél milliós Dánia tavaly több mint húszezer menekültet fogadott, és a nyáron hatalomra került liberálisok vezette jobbközép kisebbségi kormány a folyamat visszafogását ígérte. A jogszabályt a bevándorlásellenes Dán Néppárt mellett a szociáldemokraták is támogatták, tükrözvén a közvélemény hangulatát: a dánok 70 százalékának a bevándorlás okozza a fő politikai aggodalmat.

Emberi jogi aktivisták, nemzetközi szervezetek bírálják az intézkedést, amelyet a koppenhágai kabinet azzal magyaráz, hogy a bevándorlóknak így a hazai munkanélküliekkel szemben támasztott feltételeknek kell megfelelniük. Vagyis csak bizonyos vagyoni szint alatt jogosultak segélyre. A javak elkobzásáról szóló jogszabály pedig Svájcban, Hollandiában és két német tartományban, Bajorországban, valamint Baden-Württembergben is érvényben van.

Ezek a szabályok a menekültek jelentős részét aligha rettenti el, hiszen többségük amúgy is nincstelenként érkezik Európába. Sokkal súlyosabban érinti őket a törvény egy másik pontja, amelynek értelmében az eddigi egy helyett csak három év elteltével kérhetik a családegyesítést. Ez egyes értékelések szerint nemzetközi szerződéseket is sérthet.

Mellette és ellene

Martin Henriksen, a Dán Néppárt szóvivője: Azt mondjuk: ha Európába jönnél, jobb elkerülnöd Dániát.

EBESZ: A legtöbb menekült elvesztette mindenét, ez a törvény, úgy tűnik, mégis azt üzeni: az a kevés, aki eléggé szerencsés volt ahhoz, hogy a maradék vagyonával túlélje az utazást Dániába, még nem vesztett eleget.

Politico Europe: Dánia az EU országai között a legsúlyosabb büntető intézkedést hozta a menekültek elrettentésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.