"Az embereket az utolsó utáni pillanatban szokták így paráztatni"

Háborús hangulat

És nem túloz, amikor azt mondja, ilyesmit a második világháború óta nem láttak Belgiumban. A hangulat szürrealitását így írta le lapunknak:

"Az iskolák, egyetemek zárva. Nem jár a metró. Az éttermek, kávézók konganak az ürességtől. A kulturális programokat törölték. Az utcák elnéptelenedtek. A buszon, a boltban gyanakvóan méricskélik egymást az emberek."

Magdi most otthonról dolgozik, ahogy a brüsszeliek többsége - és sorstársaihoz hasonlóan nem nagyon van más választása, mint otthonról figyelni az eseményeket. A bulit, ahová ment volna a hétvégén, lefújták, táncórája is elmaradt, az uszodát evakuálták, de még az utcájukat is lezárták.

Persze unalmasnak se volt mondható ez a három nap.

"Ne menjenek az ablakokhoz" 

"A szomszédban egy kaszárnyánál szoktunk parkolni, de most valami akció volt ott is, nagyjából száz rendőrrel. Az ablakomból láttam egy katonai helikoptert. Amikor pedig lementem a boltba, a sarkon egy harckocsi állt. Pár nappal ezelőtt pedig a munkahelyemtől két saroknyira pedig egy francia rendszámú autót kutattak át tűzszerészek egy robottal. Az OLAF-nál (az uniós csalás elleni hivatalánál - a Szerk.) dolgozó ismerőseim nem hagyhatták el az épületet, felszólították őket, hogy ne menjenek az ablakokhoz."

- Emellett már nem lehet szó nélkül elmenni, úgy élni, mintha mi sem történt volna - foglalja össze a brüsszeli hangulat változását. Nem is arról van szó, hogy féltené az életét, "de ha egy város ilyen súlyú döntést hoz, hogy szinte teljesen lezárják, szüneteltetik a szolgáltatásokat, szinte leáll a kereskedelem, a munka, akkor annak valóban komoly oka van. Az embereket az utolsó utáni pillanatban szokták így paráztatni. Emiatt tehát most mindenki komolyobban veszi a helyzetet."

Szellemváros Youssef Boudlal / Reuters

A terrorfenyegetettség közepette az általános hangulat Magdi szerint az elégedetlenséggel és az értetlenséggel írható le. Egyre többen morgolódnak: hogy-hogy Molenbeekben (a múlt heti lövöldözés helyszínén - a Szerk.) ilyen könnyű fegyverhez jutni? Miért van ennyi munkanélküli a peremkerületekben? És mi van a Szíriából hazajött belgákkal?

Nem tudnak mit kezdeni az emberek ezzel a helyzettel. Molenbeeket egyébként - ahol többször járt - szerinte a közhiedelemmel ellentétben nem egy klasszikus külvárosi gettóként kell elképzelni: egy hippinegyed szomszédságában található, szerves része a városnak. "Nem egy szívderítő környék, de vannak durvább helyek Brüsszelben".

Katonák járőröznek Brüsszel egyik bevásárlóutcájában Youssef Boudlal / Reuters

Nem kötik az orrukra

Magdi az elmúlt napok eseményei után leginkább azt furcsállja, hogy még most, a kvázi kijárási tilalom harmadik napján sem lehet tudni semmit. Kit keresnek a rendőrök? Mit terveztek a terroristák? És legfőképpen:

meddig kell még így élni?

Azt viszont pozitívumként éli meg, mennyire polkorrekt módon állnak a terrorizmushoz Brüsszelben. "Sem a mainstream, sem a közösségi médiában nem láttam bevándorlóellenes megnyilvánulásokat, és azt sem gondolja senki, hogy az arabokat, muszlimokat kellene hibáztatni a történtekért. Ami mondjuk nehéz is lenne egy ennyire multikulturális társadalomban".

„Az élet nem állt le, csak lelassult"

Donáth Anna Júlia október óta él Brüsszel Saint-Gilles negyedében, fél órára a belvárostól. Élményei annyiban különböznek Magdiétól, hogy a terrorfenyegetettség miatti készültség náluk inkább közvetve érezteti a hatását. De nem kevésbé.

Magányos gyalogos a VUB egyetem lezárt campusánál Francois Lenoir / Reuters

„Az elmúlt három napban leginkább olyan a város, mint január elsején délelőtt. Saint-Gillesben sehol egy rendőr vagy katona. Az utcák szokatlanul üresek, a boltok többsége zárva van, csak a kisebb kávézók és egy-két élelmiszerbolt van nyitva. Az élet nem állt meg, csak kicsit mintha lelassult es elcsendesedett volna. De mindenütt érezhető a feszültség és a szorongás".

Már a dudálástól is félnek

Annát – aki az egyik uniós intézménynél gyakornokoskodik – szombaton érte az egyik legmeglepőbb élmény. „A közeli boltba mentem, és amikor a kasszánál álltam, hangos dudálás hallatszott be az utcáról. Hirtelen mindenki ledermedt es egyértelműen félelem tükröződött az emberek arcán. Miközben csak egy esküvői konvoj haladt el a bolt előtt".

"Az iskola biztonsági okokból zárva" Yves Herman / Reuters

Akkor tudatosult benne, hogy valami szokatlan történik körülötte,

„hogy mennyire nem normális egy ennyire hétköznapi, bevett dologtól ennyire megijedni".

Jobb túlreagálni, mint hibázni

- Mióta a legmagasabb szintre emelték a terrorfenyegetettség szintjét azon gondolkozom, hogy hol van a határa a meggondolatlanságnak és a túlreagálásnak. Azért sem egyszerű a kérdés, mert a hivatalos közleményekben úgy fogalmaznak, hogy "nem tanácsoljuk", "célszerűbb inkább nem", "kerülendő". Az a tény, hogy 2006 óta nem rendeltek el ilyen fokú biztonsági szintet, ijedtségre ad okot. Miközben a párizsi merényletek árnyékában ésszerűnek tűnik, hogy még túlreagálni is jobb, mint hibát véteni. Még akkor is, ha ez sem gazdaságilag, sem a brüsszeli lakosság pszichés állapotát tekintve sem kifizetődő - folytatja Anna.

Üres játszótér egy bezárt brüsszeli iskolában Francois Lenoir / Reuters

Elmondása szerint félni nem fél, de a tudatlanság bosszantja. Mert nem akar félni, de hősködni sem.

Ennek tudatában ma reggel elindult dolgozni. Majd' 2 óra alatt ért be, mert nemcsak a metró nem jár, a villamosjáratok többsége sem. A városból kivezető irányban hosszú dugóban álltak az autók. "A villamoson alig voltunk páran. Minden megállónál az összes szempár az ujonnan felszállókra szegeződött. Három napja mindenki mindenkit gyanakodva végigmér és mintha látnám a buborékot a fejük felett :

"Barát vagy ellenség?"

Hirtelen fékezésnél, hosszabb várakozásnál, a villamosvezető egy-egy elejtett káromkodásánál mindenki felkapta a fejét es hosszasan probálta felmérni a helyzetet, vajon történik-e éppen valami. Pedig Brüsszelben egy átlagos napon senki nem lepődik meg, hogy semmi sem akkor jön, amikor kellene, vagy hogy félúton lerobban a villamos".

Nem félnek, de gyanakvóak 

- Úgy érzem, az emberek nem félnek, de nagyon gyanakvóak. Mert senki sem tudja pontosan, mi van. És a tény, hogy meg mindig tartják a 4-es készültségi szintet, nem erősíti az emberek biztonságérzetét - összegezte élményeit Donáth Anna.