galéria megtekintése

Az elrettentést szolgálják a Kelet-Európába szánt amerikai páncélosok

18 komment


Poór Csaba

Hét államban, köztük Magyarországon tevékenykedhet majd az a páncélosdandár, amelyet a tervek szerint a jövő év februárjában telepít Kelet-Közép-Európába az Egyesült Államok. Az indoklás szerint így kívánják megnyugtatni az „agresszív Oroszország" miatt aggódó szövetségeseket. Moszkva viszont állítja: nincs ilyen fenyegetés, és a NATO csak ürügyet keres, hogy közelebb vonhassa csapatait az orosz határhoz.

Nem csak szimbolikus jelentősége van annak a bejelentésnek, hogy jövőre egy amerikai páncélosdandárt telepítenek Kelet-Európába – mondta lapunknak Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető professzora (képünkön). A jól felszerelt, 4200-4500 fős alakulat ugyanis komoly azonnali elrettentő erőt képvisel, és mindenképpen megnyugtatóan hathat azokra az államokra, amelyekre kiterjed a tevékenysége.

Washington azzal indokolta a döntést, hogy – főként a Krím 2014-es bekebelezése után – több kelet-európai országban komoly aggodalmat okoz az „agresszív" orosz külpolitika. Főleg a balti államok és Lengyelország szorgalmazta a NATO-erők folyamatos jelenlétét a térségben, ám a tagországok ebben nem tudtak egységes álláspontra jutni, egyebek közt azért, mert a szövetség és Moszkva 1997-es szerződésének értelmében a felek tartózkodnak attól, hogy jelentős állandó haderőt telepítsenek a másik területének határánál.

A mostani amerikai döntés Szenes Zoltán szerint kompromisszumot jelent. – Lesz is NATO-dandár meg nem is, hiszen nem a szövetség színeiben vonul oda az alakulat, amely formálisan ideiglenesen állomásozik majd a térségben, ám valójában folyamatos lesz a jelenléte – magyarázta a volt vezérkari főnök. A tervek szerint ugyanis az Egyesült Államokból kilenchavonta cserélik az állományát, amely rotációs alapon Bulgáriában, Észtországban, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon és Romániában felváltva tevékenykedik majd.

 

– Arra mindenképpen alkalmas egy ilyen dandár, hogy egy katonai konfliktus esetén időt nyerjenek a segítségével addig, amíg komolyabb erőket vonultatnak fel Európában az Egyesült Államok, illetve az európai NATO-tagországok – értékelte a csapattelepítés jelentőségét a tábornok. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani lépéssel – a katonai képességeket tekintve – közel másfélszeresére nő Európában az amerikai szárazföldi katonai jelenlét, hiszen jelenleg két dandár állomásozik itt – egy gépesített lövész Németországban és egy légideszantos Olaszországban. Ráadásul az amerikai haderő már korábban Európába hozott egy dandárra elegendő felszerelést, amelyet Belgiumban, Hollandiában, valamint Németországban tárol és folyamatosan korszerűsít. – Az intézkedés jelentősége, hogy egy tényleges fenyegetés esetén gyorsan ki lehet állítani még egy dandárharccsoport méretű alakulatot – mondta Szenes Zoltán.

Ints Kalnins / Reuters

Az Egyesült Államok csapattelepítési tervei 2014 nyara óta napirenden vannak, és a szándék komolyságát jelzi, hogy nemrég bejelentették: a korábbi csaknem négyszeresére, 3,4 milliárd dollárra növelik az európai rotációs erőkre szánt költségeket. Moszkva szerint viszont a NATO és az USA lépései „jelentősen rossz irányban" változtatják meg a biztonsági helyzetet. Így fogalmazott Alekszandr Grusko, Oroszország NATO-képviselője, aki ­arra is figyelmeztetett, hogy Moszkva „aszimmetrikus választ" ad a kelet-európai amerikai csapattelepítésre. Más orosz értékelések szerint a moszkvai fenyegetésre hivatkozva Washington csak ürügyet keres arra, hogy csapatait közelebb vonhassa az orosz határhoz. „Történetek terjednek arról, hogy Oroszország tankokat küld a balti államokba, Szófiába vagy Budapestre. Senkinek sincs ilyen szándéka" – mondta a Deutsche Welle német rádióadónak Anatolij Antonov, az orosz védelmi miniszter helyettese.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.