Az elnök azt ígérte, megtalálják a kétszáz diáklányt

Az egyre többet kritizált Goodluck Jonathan nigériai elnök először szólalt meg a nyilvánosság előtt, mióta elraboltak 223 diáklányt.

„Ígérem, hogy kiszabadítjuk a lányokat, akárhol legyenek is" – mondta Jonathan, akit az elmúlt hetekben sokat kritizáltak, amiért nem szólalt meg a Borno államból három hete elrabolt diáklányok ügyében. Az iskolába április 14-én este törtek be , majd teherautókon elvittek 223 diáklányt. Ötvenháromnak ugyan sikerült megszöknie, de többségük most is fogságban van.

Bár eddig senki nem vállalta magára a tettet, az országot jó ideje rettegésben tartó és számtalan merényletért felelős Boko Haram szélsőséges iszlamista csoportot vádolják az emberrablással. Ámokfutásuknak eddig 1500 ember esett áldozatul idén, céljuk egy iszlamista állam létrehozása Észak-Nigériában, és eddig a támadások többségét az ország északi és északkeleti régiójában hajtották végre, ám szakértők szerint félő, hogy terjeszkedni kezdtek.

Most, hogy végre nyilvánosság elé állt, az elnök talán lehetetlent ígért, hiszen hiába mondta, kiszabadítják a lányokat, az eddigi keresés semmilyen eredménnyel nem járt, ráadásul napokkal ezelőtt olyan hírek röppentek fel, hogy a lányokat a határnál látták elrablóikkal. Feltételezhetően Csádba és Kamerunba vitték őket, ahol fejenként 12 dollárért feleségül adták őket iszlamista militánsoknak.

BBC helyszíni tudósítója, Will Ross szerint megdöbbentő, hogy eddig nem bukkantak a diákok nyomára, hiszen több forrásból is hallani lehetett, hogy látták az őket szállító konvojokat. Ross hozzátette, hogy ez annak a jele lehet, hogy a kormányerők tehetetlenek a Boko Haram által ellenőrzött Észak-Nigériában.

Jonathan kérte a szülőket – akik sokat panaszkodtak az eddigi tétlenségre –, hogy segítsék a keresést, mondván, „a kormánynak segítségre van szüksége". Az elnök továbbá cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatnának a lányok elrablóival. „Nem lehet olyannal tárgyalni, akit nem ismer az ember".

Jonathan azt is elmondta, hogy több ország – az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Kína – segítségét is kérte Nigéria biztonsági problémáinak megoldása érdekében. Az elmúlt hetek fejleményei azért is rendkívül aggasztóak, mert szerdán Abujában kezdődik a Világgazdasági Fórum aktuális találkozója, amelyre díszvendégként elmegy Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.