galéria megtekintése

Háborús bűnök ügyében indít vizsgálatot Hollandia

7 komment

NOL

A maláj miniszterelnök helyi idő szerint kedd hajnalban bejelentette, hogy kormánya megegyezett a kelet-ukrajnai szakadárokkal. A holland ügyészség pedig n bejelentette, hogy nyomozást indít gyilkosság, háborús bűnök, és az MH17-es járatának szándékos lelövése ügyében. 

A holland törvények lehetővé teszik, hogy a hatóságok bárki ellen vádat emeljenek, aki háborús bűnt követ el az ország állampolgárai ellen – írja az MTI. A csütörtökön Kelet-Ukrajnában szerencsétlenül járt repülőgép fedélzetén tartózkodó 298 emberből 193 volt holland. A katasztrófát senki sem élte túl. 

Az ügyészség hétfő délutáni döntését követően a holland miniszterelnök az eddiginél sokkal keményebb hangot ütött meg. „Ha a következő napokban továbbra sem lehet rendesen odaférni a katasztrófa helyszínéhez, minden politikai, gazdasági és pénzügyi döntést fontolóra veszünk azokkal szemben, akik közvetve vagy közvetlenül felelősek a történtekért" – idézi Mark Rutte szavait a Reuters hírügynökség.

Malajzia megegyezett a szakadárokkal

Nadzsib Razak maláj miniszterelnök helyi idő szerint kedd hajnalban bejelentette, hogy kormánya megegyezett a kelet-ukrajnai szakadárokkal. A megállapodás értelmében a szakadárok átadják a holttesteket és a feketedobozokat, valamint teljes hozzáférést biztosítanak a katasztrófa helyszínéhez. A kormányfő elmondta, hogy az egészen mostanáig szeparatisták kezén lévő feketedobozokat ukrán idő szerint az esti órákban adják át a maláj kormány Donyeckben tartózkodó képviselőjének.

 

Barack Obama amerikai elnök napközben sajtótájékoztatójában szintén keményen lépett fel, pártatlan nyomozást sürgetett, valamint hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin közvetlenül felelős azért, hogy a nyomozásban való együttműködésre bírja a kelet-ukrajnai szakadárokat. Obama azt is újfent kijelentette, hogy Oroszországnak nagy szerepe van abban, hogy idáig fajultak a dolgok.

„Oroszország képezte ki a szakadárokat, adta nekik a katonai felszerelést és fegyvereket, többek között a légvédelmi fegyvereket is... A legfontosabb szakadár vezetők orosz állampolgárok" – mondta Obama, aki saját bevallása szerint még mindig sokkos állapotban van, de ugyanakkor rendkívül felháborítónak tartja a történteket. Az amerikai elnök hozzátette, még mindig bízik benne, hogy diplomáciai úton rendezni lehet az ukrán konfliktust.

Mindeközben a reggeli órákban megérkezett Donyeckbe azoknak a holland szakértőknek az első csoportja, akik az MH17-es áldozatait fogják azonosítani. Sajtóértesülések szerint már túl is vannak a zuhanás fő helyszínének első átvizsgálásán. A Daily Telegraph újságírója szerint a holland szakértők „optimisták a munkálatokat" illetően. Mindeközben a Torezben álló hűtővagonok hosszú veszteglést követően elindultak. A szeparatisták egészen idáig nem engedték, hogy a vonat elinduljon az állomásról, de a BBC értesülései szerint most már úton van Harkivba. A kijevi kormányzati vizsgálóbizottság szerint az első hűtőkocsi színültig megtelt 200 holttesttel.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök ma délutáni közleményében „véreskezű gerilláknak" nevezte a szakadárokat, mint azt Jacenyuk elmondta, eddig 271 utas holttestét sikerült megtalálni. Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn utasította az ukrán hadsereg egységeit, hogy szüntessék be a harci cselekményeket a Malaysia Airlines MH17-es gép kelet-ukrajnai lezuhanásának negyven kilométeres körzetében.

Az ukrán elnök erről azután tett bejelentést, hogy látogatást tett Malajzia kijevi nagykövetségén. „A terroristák és az őket támogatók ezek után semmivel sem igazolhatják azt, ha akár egy órára is feltartóztatják a vizsgálatot végzőket, nem húzhatják tovább azt időt, haladéktalanul át kell adniuk a holttesteket az áldozatok hazáját képviselőknek, hogy hazaszállíthassák a halottakat" – hangsúlyozta a politikus.

Fotó: Reuters, Maxim Zmeyev

Bár az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) küldöttsége már április vége óta Ukrajnában van, és egy 24 fős küldöttsége többször is megpróbált eljutni a zuhanás helyszínére, eddig csak a roncsok töredékére vethettek egy pillantást azután, hogy a Boeing 777-es repülőgépet egy Buk típusú föld-levegő rakétával lelőtték Donyeck felett.

A merénylők minden valószínűség szerint a szeparatisták voltak, akik tévedésből lőtték le az MH17-est az ukrán hadsereg egyik katonai teherszállító repülőgépe helyett. A BBC orosz értesülésekre hivatkozva azt írja, hogy mielőtt a maláj légitársaság utasszállítója a földbe csapódott volna, egy ukrán vadászgép meglehetősen közel repült hozzá. „Mintegy 3-5 km-re volt a maláj Boeingtől" – idézi Andrej Kartopolov főparancsnok szavait az AFP.

Ennek ellenére minden ujj Oroszországra mutat. John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap bűnsegédlettel vádolta meg Oroszországot az ügyben. A tárcavezető elmondása szerint minden kétséget kizáró bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Oroszország területéről az elmúlt egy hónap alatt fegyvereket – tankokat, egy konvojnyi páncélozott harci járművet és rakétakilövő állomásokat – szállítottak a két szeparatista megye, Donyeck és Luganszk területére.

Amerikai hírszerzési források – írja a Wall Street Journal – ezzel párhuzamosan arról számoltak be, hogy az MH17-es lelövéséhez használt Buk ütegét a merénylet után Oroszországba vitték. Kijevi vádak szerint a szeparatisták kisöpörték a zuhanás helyszínét, és rengeteg bizonyítékot tüntettek el, amelyek az érintettségükre utaltak volna.

Az MH17-es fekete doboza egyébként megvan. Alekszandr Borodaj, a szeparatista Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke vasárnap közleményt adott ki, amely szerint az adatrögzítőt át fogják adni a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségnek (IATA).

Részeg fegyveresek találomra gyűjtötték a holttesteket

A kezdeti visszafogottság és gyász után a nyugati országokon kezd úrrá lenni a düh a szeparatisták húzásai miatt. Helyszíni jelentések szerint a szeparatisták részegen, találomra kezdték el összegyűjteni a holttesteket és a testrészeket. Vasárnap Mark Rutte holland miniszterelnök és Kerry is azt mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek még egy utolsó esélye van, hogy közbelépjen, és a szeparatistákra gyakorolt befolyásánál fogva garantálja a feltételeket egy független nemzetközi vizsgálathoz és ültesse tárgyalóasztalhoz a szeparatistákat a kijevi kormánnyal.

Az orosz elnök vékony jégen táncol. Ha a 298 teljességgel ártatlan civil halála után is kitart a szeparatisták mellett, azzal a nemzetközi elszigetelődést kockáztatja. Vasárnap este a Kreml honlapján ígéretet is tett, mindent megtesz, hogy a konfliktus a béketárgyalásokig szelídüljön.

Oroszország hivatalosan Ukrajnára hárítja a felelősséget a merényletért, mondván, az ok azokra a harcokra mutat, amelyek egy kudarcot vallott tűzszüneti kísérletek után törtek ki újra a két fél között. Putyin egyébként nem vádolta meg közvetlen felelősséggel Petro Porosenko ukrán elnök és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök kormányát az ügyben, és Kerry sem tette ezt Putyinnal. A büntethetőség jogi kategória – fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője.

Erősödő harcok Donyeckben

A harcok egyébként nemigen akarnak csitulni az ukrán hadsereg hónapok óta antiterrorista hadműveleten lévő egységei és a szeparatisták között. A leghevesebb harcok Donyeck és Luganszk megyében dúlnak. A donyecki repülőtérnél és a vasútállomásnál kirobbant harcokban a legfrissebb adatok szerint négyen életüket vesztették és ketten megsebesültek. A megyei adminisztráció egyelőre nem rendelkezik információval az áldozatok kilétéről.

Az ukrán katonák ellenőrzésük alá vonták a Donyeck környéki Piszki települést, amivel szavatolni tudják a Karlivkai víztározó biztonságát – írja az MTI.

Dzerzsinszk városába behatoltak az ukrán fegyveres erők, és a városházára kitűzték a nemzeti lobogót. A településen a „terrorellenes" erők több szakadár fegyverest elfogtak, és nagy számban koboztak el fegyvereket és lőszereket.

Luganszk megyében a Nemzeti Gárda egységei teljesen megtisztították a szakadár fegyveresektől Rubizsne települést. Az ukrán fegyveres erők egészen közel jutottak Liszicsanszk városához.

Luganszk városa mellett a „terrorellenes" erők elfoglalták Heorhijivkát. A település kulcsfontosságú, ott futnak össze az Alcsevszk, Rovenyki és Krasznodon felőli utak. A „terrorellenes" parancsnokság közlése szerint az említett települések fölötti ellenőrzés megszerzésével az ukrán hadsereg elvágja a Luganszk városában tartózkodó szeparatisták egy jelentős fegyver- és lőszer-utánpótlási útvonalát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.